Láttál már a réten szabadon vágtató ménest? Ahogy a lovak hullámzó sörénye egymásba olvad, a patáik alatt meg-megdobban a föld, rögtön láthatod: ezeknek az állatoknak a puszta az igazi otthonuk. Bár legtöbbjük hű társa az embernek, olyanok is akadnak, amelyek soha nem láttak istállót és lószerszámot - ma is élnek ugyanis lovak szabadon. Nyolc érdekességet gyűjtöttünk csokorba a vadon élő lovakról és szokásaikról.
VADON VAGY ELVADULVA?
A házilovak évezredek óta jóban-rosszban segítik az embert. Ám nem mindegyik lóféle él az emberrel barátságban. A lovak nemzetségébe tartoznak például a zebrák, amelyeket sokszor az állatkertekben is harcias, kiszámíthatatlan viselkedésű állatoknak tartanak, ők csak nagyon ritkán szokják meg az ember közelségét.
Ismerünk valódi vadlovakat is – egyes kutatók szerint ettől az ősi fajtól származnak a mai házilovak. És arra is akad példa, hogy az elbitangolt vagy éppen szabadon eresztett házilovak elvadulnak, és a pusztát ismét birtokba véve visszatérnek őseik életformájához.
TISZÁN INNEN, DUNÁN TÚL
Mintegy hétezer éve a Tisza menti füves pusztákon vadlovak is kóboroltak. A kíméletlen vadászat miatt azonban eltűntek Európából; távoli és zord, az ember által szinte ismeretlen vidékekre szorultak. Amikor egy orosz utazó 1878-ban hírét hozta az ázsiai sztyeppen élő vadlovaknak, az állatkertek érdeklődését is felkeltette az egzotikus állat (melyet a felfedező után Przewalski-lónak neveznek). Expedíciót indítottak, hogy néhány egyedet befogjanak e szilaj és igen harcias fajból. Ám ez békés eszközökkel nem ment, hiszen a csikók befogásához először meg kellett ölniük a velük élő felnőtt állatokat.
Az 1960-as évek végére a nyugat-mongóliai hegyekből kihaltak az utolsó vadon élő egyedek is. Ám néhány európai állatkertben éltek vadlovak – nélkülük ez az ősi faj végleg eltűnt volna a Föld színéről. De a szerencse sok viszontagság után végre rámosolygott a vadlovakra. Az állatkerti jószágokat szaporítani kezdték, és az 1990-es években néhányat vissza is telepítettek természetes környezetükbe, az európai pusztákra.
A TENGER FEHÉR LOVAI
Dél-Franciaországban, a Rhone folyó torkolatvidékén, félvad ménesekben élnek a camargue lovak. A világon csak ezen a félsós mocsárvidéken fordulnak elő. Mivel elszigetelten élnek, a tudósok szerint megmaradtak azok az ősi tulajdonságaik, amelyek a házilovaknál a tenyésztés során általában elvesztek.
A camargue lovak fekete vagy sötétbarna szőrzettel jönnek a világra, de az idő múlásával a szőrük egyre világosabb lesz, míg végül teljesen kifehéredik. A camargue ló nagyon ellenálló, szívós jószág – ennek is köszönhető, hogy ezen a vidéken kizárólag ilyen állatokat használnak hátaslóként a helyi marhapásztorok. Ha ugyanis sikerül betörni őket, nagyon hálás, értelmes, könnyen kezelhető paripák válnak belőlük.
AZ INDIÁNOK PARIPÁI
El tudnál képzelni egy indián hőst hűséges, fehér-barna foltos hátaslova nélkül? Pedig az indiánok először természetfeletti lénynek gondolták a lovasokat, lovat pedig az európai hódítók megérkezése előtt nem is láttak.
Valaha az amerikai földrészen is éltek ősi lófajok, de ezek – máig nem tudni pontosan, miért – kihaltak. Kolumbusz azonban már második útján vitt lovakat az újonnan felfedezett kontinensre, és a következő években érkező spanyol hajókon is utaztak igás- és hátaslovak az újvilágba.
Eleinte az indiánok tisztelettel vegyes félelemmel néztek a számukra ismeretlen állatokra, de hamarosan megismerték és megszerették a lovakat. A hódítók lovai közül sok megszökött, elvadult és csapatokba verődve szaporodni kezdett – az ő utódaik a musztángok. Az indiánok gyakran fogtak be ilyen elvadult jószágokat, megtanultak lovagolni, és a málhát is lóval vontatták. Nemcsak békében, háborúban is hű társuk maradt a ló: bölényvadászatra és harcba egyaránt lóháton indultak.
A mai Egyesült Államok északnyugati részén élő nez perce indián törzs kifejezetten nagy jártasságra tett szert a lótenyésztésben. Teherhordó, vadász- és harci lovakat is neveltek, és a kedvező fizikai tulajdonságok mellett az állatok jellemvonásait is figyelembe vették a tenyészállatok kiválasztásánál.
RIDEGEN A PUSZTÁN
Néhány házilófajta nemigen igényli az ember gondoskodását: zord körülmények között, kevés táplálékon is elél, még kemény hidegben sem húzódik mindig az istálló melegébe. Ilyenek például a pónik, melyek a biológusok szerint éppen a mostoha körülmények miatt nőttek kisebbre, mint melegebb vidéken élő rokonaik, amelyek dúskálhatnak az élelemben.
A kis test fenntartásához ugyanis kevesebb táplálék is elég, emellett a zömök testű állat kevesebb hőt veszt, mint egy nyúlánk, hosszú lábú jószág. Ha azonban munkára kerül a sor, a kis termetű pónik felveszik a versenyt méretesebb rokonaikkal.
Ma már ezeket az állatokat ritkán használják málhásjószágnak vagy fogják kemény munkára, a gyerekek viszont szívesen tanulnak lovagolni rajtuk.
KIBŐL LESZ A HÁREM URA?
A lovak szeretik egymás közelségét – mondhatni társasági lények. A kancák úgynevezett háremeket alkotnak, melyeket egy-egy csődör vezet. A kiscsikók körülbelül másfél évig anyjuk mellett maradnak, serdülőkorba lépve azonban kénytelenek elhagyni a háremet.
A fiatal csődörök önálló csoportokban élnek, 4–5 éves korukig külön kóborolnak, várva, hogy átvehessék valamelyik hárem irányítását. Ám ahhoz, hogy a vezérkanca elfogadja őket, sokat kell még tanulniuk. Napjaik játékkal, erejük próbálgatásával telnek: verekednek, rugdossák, harapdálják egymást. A küzdelmek általában nem komolyak, de az állatok jókora szemfogaikkal akár súlyos sérüléseket is okozhatnak egymásnak.
A háremcsődör feladata nem könnyű: a kancákat egyben kell tartani, és meg kell védeni őket és a csikókat az idegen csődörök meg a ragadozók támadásaitól is. Csak a háremcsődör párosodik a háremébe tartozó kancákkal, melyek 11 hónapos vemhesség után hozzák világra a kiscsikókat.
PORFÜRDŐ ÉS SÁRDAGONYA
Lehet-e porban mosdani? Te azért ne cseréld fel erre az esti zuhanyozást, de a lovaknál bizony nagyon beválik! Sőt a porfürdő mellett néha a sárban is dagonyáznak. A porban meghempergőzött állatot nem csípik a böglyök és a szúnyogok, de ennél is hatásosabb a sárpakolás. A szőrre rászáradt sárréteget ugyanis nem tudja átbökni az élősködők fullánkja. (Sok huncut, sártól ragadó ló kedvelt játéka, hogy társaihoz dörgölőzik, és őket is jól összekeni!) Gondolj bele, milyen rettenetes lenne, ha rengeteg vérszívó tanyázna rajtad, de egyszerűen nem lennél képes megvakarni a csípéseket! Mivel a lovak a saját nyakukat, farukat nem érik el, segítenek egymásnak: fogukkal finoman vakargatják, rágicsálják egymást. Olyan ez, mint a majmoknál a kurkászás.
Nyáron gyakran előfordul, hogy úgy állnak szorosan egymás mellé, hogy az egyik farka a másik fejénél legyen, így a farkukkal csapkodhatják egymás pofáján a legyeket. A Przewalski-lovak tavasszal nemcsak vastag bundájukat vedlik le, hanem kefeszerűen felálló sörényüket is elhullajtják – így a sörény tövénél élő, különösképp ragaszkodó kullancsoktól, élősködőktől is megszabadulhatnak.
Szöveg: Zsonga Hanga, Fábián Klára
Fotók: Red Dot / Biosphoto (Futó Lovak, Musztángok); Safa (Póni a hóesésben), Pompola Krisztián (Przewalski-lovak), Red Dot / Corbis (Camargue lovak)
A házilovak évezredek óta jóban-rosszban segítik az embert. Ám nem mindegyik lóféle él az emberrel barátságban. A lovak nemzetségébe tartoznak például a zebrák, amelyeket sokszor az állatkertekben is harcias, kiszámíthatatlan viselkedésű állatoknak tartanak, ők csak nagyon ritkán szokják meg az ember közelségét.Ismerünk valódi vadlovakat is – egyes kutatók szerint ettől az ősi fajtól származnak a mai házilovak. És arra is akad példa, hogy az elbitangolt vagy éppen szabadon eresztett házilovak elvadulnak, és a pusztát ismét birtokba véve visszatérnek őseik életformájához.
TISZÁN INNEN, DUNÁN TÚL
Mintegy hétezer éve a Tisza menti füves pusztákon vadlovak is kóboroltak. A kíméletlen vadászat miatt azonban eltűntek Európából; távoli és zord, az ember által szinte ismeretlen vidékekre szorultak. Amikor egy orosz utazó 1878-ban hírét hozta az ázsiai sztyeppen élő vadlovaknak, az állatkertek érdeklődését is felkeltette az egzotikus állat (melyet a felfedező után Przewalski-lónak neveznek). Expedíciót indítottak, hogy néhány egyedet befogjanak e szilaj és igen harcias fajból. Ám ez békés eszközökkel nem ment, hiszen a csikók befogásához először meg kellett ölniük a velük élő felnőtt állatokat. Az 1960-as évek végére a nyugat-mongóliai hegyekből kihaltak az utolsó vadon élő egyedek is. Ám néhány európai állatkertben éltek vadlovak – nélkülük ez az ősi faj végleg eltűnt volna a Föld színéről. De a szerencse sok viszontagság után végre rámosolygott a vadlovakra. Az állatkerti jószágokat szaporítani kezdték, és az 1990-es években néhányat vissza is telepítettek természetes környezetükbe, az európai pusztákra.
A TENGER FEHÉR LOVAI
Dél-Franciaországban, a Rhone folyó torkolatvidékén, félvad ménesekben élnek a camargue lovak. A világon csak ezen a félsós mocsárvidéken fordulnak elő. Mivel elszigetelten élnek, a tudósok szerint megmaradtak azok az ősi tulajdonságaik, amelyek a házilovaknál a tenyésztés során általában elvesztek. A camargue lovak fekete vagy sötétbarna szőrzettel jönnek a világra, de az idő múlásával a szőrük egyre világosabb lesz, míg végül teljesen kifehéredik. A camargue ló nagyon ellenálló, szívós jószág – ennek is köszönhető, hogy ezen a vidéken kizárólag ilyen állatokat használnak hátaslóként a helyi marhapásztorok. Ha ugyanis sikerül betörni őket, nagyon hálás, értelmes, könnyen kezelhető paripák válnak belőlük.
AZ INDIÁNOK PARIPÁI
El tudnál képzelni egy indián hőst hűséges, fehér-barna foltos hátaslova nélkül? Pedig az indiánok először természetfeletti lénynek gondolták a lovasokat, lovat pedig az európai hódítók megérkezése előtt nem is láttak.
Valaha az amerikai földrészen is éltek ősi lófajok, de ezek – máig nem tudni pontosan, miért – kihaltak. Kolumbusz azonban már második útján vitt lovakat az újonnan felfedezett kontinensre, és a következő években érkező spanyol hajókon is utaztak igás- és hátaslovak az újvilágba. Eleinte az indiánok tisztelettel vegyes félelemmel néztek a számukra ismeretlen állatokra, de hamarosan megismerték és megszerették a lovakat. A hódítók lovai közül sok megszökött, elvadult és csapatokba verődve szaporodni kezdett – az ő utódaik a musztángok. Az indiánok gyakran fogtak be ilyen elvadult jószágokat, megtanultak lovagolni, és a málhát is lóval vontatták. Nemcsak békében, háborúban is hű társuk maradt a ló: bölényvadászatra és harcba egyaránt lóháton indultak.
A mai Egyesült Államok északnyugati részén élő nez perce indián törzs kifejezetten nagy jártasságra tett szert a lótenyésztésben. Teherhordó, vadász- és harci lovakat is neveltek, és a kedvező fizikai tulajdonságok mellett az állatok jellemvonásait is figyelembe vették a tenyészállatok kiválasztásánál.
RIDEGEN A PUSZTÁN
Néhány házilófajta nemigen igényli az ember gondoskodását: zord körülmények között, kevés táplálékon is elél, még kemény hidegben sem húzódik mindig az istálló melegébe. Ilyenek például a pónik, melyek a biológusok szerint éppen a mostoha körülmények miatt nőttek kisebbre, mint melegebb vidéken élő rokonaik, amelyek dúskálhatnak az élelemben. A kis test fenntartásához ugyanis kevesebb táplálék is elég, emellett a zömök testű állat kevesebb hőt veszt, mint egy nyúlánk, hosszú lábú jószág. Ha azonban munkára kerül a sor, a kis termetű pónik felveszik a versenyt méretesebb rokonaikkal.
Ma már ezeket az állatokat ritkán használják málhásjószágnak vagy fogják kemény munkára, a gyerekek viszont szívesen tanulnak lovagolni rajtuk.
KIBŐL LESZ A HÁREM URA?
A lovak szeretik egymás közelségét – mondhatni társasági lények. A kancák úgynevezett háremeket alkotnak, melyeket egy-egy csődör vezet. A kiscsikók körülbelül másfél évig anyjuk mellett maradnak, serdülőkorba lépve azonban kénytelenek elhagyni a háremet. A fiatal csődörök önálló csoportokban élnek, 4–5 éves korukig külön kóborolnak, várva, hogy átvehessék valamelyik hárem irányítását. Ám ahhoz, hogy a vezérkanca elfogadja őket, sokat kell még tanulniuk. Napjaik játékkal, erejük próbálgatásával telnek: verekednek, rugdossák, harapdálják egymást. A küzdelmek általában nem komolyak, de az állatok jókora szemfogaikkal akár súlyos sérüléseket is okozhatnak egymásnak.
A háremcsődör feladata nem könnyű: a kancákat egyben kell tartani, és meg kell védeni őket és a csikókat az idegen csődörök meg a ragadozók támadásaitól is. Csak a háremcsődör párosodik a háremébe tartozó kancákkal, melyek 11 hónapos vemhesség után hozzák világra a kiscsikókat.
PORFÜRDŐ ÉS SÁRDAGONYA
Lehet-e porban mosdani? Te azért ne cseréld fel erre az esti zuhanyozást, de a lovaknál bizony nagyon beválik! Sőt a porfürdő mellett néha a sárban is dagonyáznak. A porban meghempergőzött állatot nem csípik a böglyök és a szúnyogok, de ennél is hatásosabb a sárpakolás. A szőrre rászáradt sárréteget ugyanis nem tudja átbökni az élősködők fullánkja. (Sok huncut, sártól ragadó ló kedvelt játéka, hogy társaihoz dörgölőzik, és őket is jól összekeni!) Gondolj bele, milyen rettenetes lenne, ha rengeteg vérszívó tanyázna rajtad, de egyszerűen nem lennél képes megvakarni a csípéseket! Mivel a lovak a saját nyakukat, farukat nem érik el, segítenek egymásnak: fogukkal finoman vakargatják, rágicsálják egymást. Olyan ez, mint a majmoknál a kurkászás. Nyáron gyakran előfordul, hogy úgy állnak szorosan egymás mellé, hogy az egyik farka a másik fejénél legyen, így a farkukkal csapkodhatják egymás pofáján a legyeket. A Przewalski-lovak tavasszal nemcsak vastag bundájukat vedlik le, hanem kefeszerűen felálló sörényüket is elhullajtják – így a sörény tövénél élő, különösképp ragaszkodó kullancsoktól, élősködőktől is megszabadulhatnak.
 |
| |
Szöveg: Zsonga Hanga, Fábián Klára
Fotók: Red Dot / Biosphoto (Futó Lovak, Musztángok); Safa (Póni a hóesésben), Pompola Krisztián (Przewalski-lovak), Red Dot / Corbis (Camargue lovak)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése