Zebra és Elefánt

 Zebra

Előfordulás: Kelet-Afrikától Angoláig és Dél-Afrikáig
Testtömeg: 175-385 kg
Marmagasság: 1,1-1,45 m
Tápláléka: növényevők, füvek, fiatal hajtások.
Szaporodás: 360-396 napi vemhesség után egy csikót ellik.
Élettartam: fogságban több, mint 40 év.

Az alföldi zebrák (Equus burcelli) az afrikai szavannák jellegzetes növényevői. A kelet-afrikai Grevy-zebrától szélesebb csíkjai különböztetik meg. Mind a nyílt, mind az erdős szavannákon megtalálhatóak csapatai, akár 4.400 méter magasra is felhatolnak. Elsősorban a víz közeli területeket részesítik előnyben.
A táplálékának 90%-át legeléssel szerzi. Naponta átlagosan 13 km-t tesznek meg, míg a magasabban fekvő alvóhelyükről elindulva felkeresik a táplálkozóhelyeket, majd visszatérnek. Habár nagy létszámú hordákba is összeverődhetnek, a szociális szerveződés magját a kisebb létszámú, nem territóriális családok jelentik. A családokon belül stabil hierarchia viszonyok uralkodnak, amelynek élén a domináns hím áll, aki 1-6 felnőtt kancán gyakorolja hatalmát. A nőstények rendszerint életük végéig a családjukkal maradnak, míg a fiatal csődőrök elvándorolnak, majd csak hímekből álló, lazább szerkezetű csapatokba verődnek össze.
A kancák szezonálisan poliösztruszosak, az ösztrusz 2-19 napig tart. 360-396 nap után ellik, a 32 kg körüli újszülött csíkó hamar talpra áll, sőt egy óra múlva már futkos. Bár egy hét múlva képesek füvet is enni, 7-11 hónapig szopnak. A hímek 1-3 éves korukban hagyják el a szülőcsoportjukat, 4 évesen már a nőstényekért küzdenek.
Természetes ellenségeinek, az oroszlánoknak, hiénáknak és hiénakutyáknak komoly kihívást jelent elejtésük, nem egy elővigyázatlan oroszlánt tettek nyomorékká pontos és erőteljes rúgásaikkal. A lőfegyverek ellen azonban már nem hatékony ez a védekezési mód, főleg Dél-Afrikában írtották a farmerek, aminek következtében az alföldi zebrai több alfaja a quaggához hasonlóan kipusztult azokon a területeken.

 Indiai elefánt

Előfordulás: Dél- és Délkelet-Ázsia, Dél-Kína, Indonézia (Borneo, Szumátra)
Testtömeg: 3000-5000 kg
Marmagasság: 2,5-3 m
Tápláléka: fű, lomb, ágak, virágok, gyümölcsök és gyökerek.
Szaporodás: a tehén 18-22 hónapnyi vemhesség után egy borjút hoz világra
Élettartam: akár 70 év is lehet.

Kisebb az afrikai elefántnál. Füle viszonylag kicsi, jobbára csak a bikának van agyara. A homloka domborúbb, háta más alakú (nincs meg az a nyeregszerű homorulat, egyenletesen domború), mint afrikai rokonáé, ormánya végén egy "ujj" és a hátsó lábán 3 helyett pedig 4 ujj található. A dzsungelekben és füves területeken egyaránt megtalálható. Táplálékának legnagyobb része fűféle. Napi táplálékigénye kb. 150 kg, aminek 44%-át emészti meg szimbiotikus cellulózbontó baktériumok segítségével. Napi vízigénye is magas, 140 liter, ezért nem szokott messzire eltávolodni a vízforrásoktól. Főleg a reggeli és az esti órákban aktív. Akár 48 km/h sebességre is fel tud gyorsulni.
Legalább 20 egyedből, főleg tehenekből álló csoportokban jár tápláléka után, a legidősebb nőstény vezetése alatt. A csorda táplálékkeresés közben kisebb alcsoportokra oszolhat, ilyenkor alacsony frekvenciájú hangokkal kommunikálnak. A kifejlett bikák magányosan vagy csak hímekből álló csapatokban élnek és időszakosan csatlakoznak a tehenekhez. Csak a domináns bikák párosodnak. Nem territóriális állatok, a nőstény csordák 30, a hímek 15 négyzetkilométeres területen belül mozognak. Régen jellemző volt rájuk egy időszakos vándorlás, az emberi kultúra terjedése azonban korlátozta ezen aktivitásukat. A borjakat veszély esetén összehangoltan védik, elsősorban tigrisek és oroszlánok jelenthetnek veszélyt.

A kb. 100 kg súlyú indiai elefántborjút közvetlenül születése után barnás szőr borítja. 18 hónapig neveli az anyja. Több hónap eltelte után kezd lassan áttérni a fűfélék fogyasztására. Kezdetben az anyja ürülékét kell megennie ahhoz, hogy kellő mennyiségű cellulózbontó baktériumra "tegyen szert". Ivarérettségét 9-12 évesen éri el, fogságban a legidősebb indiai elefánt 69 esztendőt ért meg.

Élőhelyének elvesztése miatt a kipusztulás veszélye fenyegeti. A történelmi időkben még Közel-Kelettől Jáváig megtalálható volt, ma már csak Elő- és Hátsó-Indiában él. Jelenleg 28.000-42.000 közöttire becsülik a számát. Az indiai elefántot már évezredek óta munkára fogják. Az ókori csatákban, mint "harckocsi" tört utat az ellenség soraiban, ma leginkább a fakitermelésben és vadászatokon használják.

Ragadozók

Szervál

Előfordulás: Marokkó, Algéria és Afrika Szaharától délre eső szavannás területein.
Testtömeg: 8,7-18 kg
Marmagasság: 54-62 cm
Tápláléka: ragadozó, elsősorban rágcsálók.
Szaporodás: 74 napos vemhesség után 1-4 kölyök.
Élettartam: a leghosszabb ideig élő egyed - fogságban - 19 évig élt.


A szervál az afrikai szavannák hiúz nagyságú macskaféle ragadozója. Nyúlánk testalkata, hosszú lábai és pettyes bundája révén összetéveszthetetlen. Elsősorban vízpartok közelében találhatók meg, a sűrű növényzetet kedvelik. Éjszaka aktív, vadászatai során 3-4 km-t is megtehet. Zsákmány felkutatásában éles látására és kitűnő hallására hagyatkozik. Kisebb állatokat fogyaszt, elsősorban rágcsálókat.
Magányosan élnek, körülbelül 2,1-2,7 négyzetkilométeres territóriumon. A megfigyelések szerint a nőstények egy évben akár kétszer is ellhetnek, általában 184 naponként. A kis szerválok szeme 9 naposan nyílik ki.

Oroszlán

Előfordulás: Afrika szavannáin és Indiában (Gir Forest)
Testtömeg: a hímek 150-250 kg, a nőstények 82-120 kg
Marmagasság: a hímek 1,23 m, a nőstények 1 m
Tápláléka: elsősorban nagytestű patásokat
Szaporodás: 100-119 napos vemhesség után 1-6 kölyköt ellenek. Ivaréretté 3-4 éves korukra válnak.
Élettartam: 13-15 év, fogságban ritkán 30 év is.


Az oroszlánok az ókorban még a Balkánon is éltek (Héraklesz egyik első hőstette is hozzá fűződik), csakúgy mint Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában is. Indiában ma már csak Gir erdeiben él egy kisebb populáció (Panthera leo persica). Számuk azonban a túlzott vadászat, az élőhelyek megszűnése és a zsákmányállatok fokozatos eltűnése következtében Afrikában is fogy.
Elsősorban a nyílt, füves területeket kedveli, de félsivatagokban, fás szavannákon és magasabb régiókban is előfordul. Nem jó mászók, a fákra is inkább ugranak. A zsákmányukat lopakodva közelítik meg, minden lehetséges fedezéket kihasználva, majd a megfelelő távolságból lerohanják azt. Rövid távon akár 60 km/h-ás sebességre is fe tudnak gyorsulni. A nap legnagyobb részét - főleg a hímek - lustálkodással töltik, akár 20-21 órát is. Általában éjszaka aktívak, de a nemzeti parkokban, ahol az embertől nem kell tartaniuk, a nap bármely szakában vadászhatnak.
Kevés állat érezheti magát biztonságban tőle, de leginkább az 50 és 300 kg közötti súlyúakra vadásznak: gnúkra, impalákra, zsiráfokra, bivalyokra, disznófélékre és zebrákra, de a dögöt sem vetik meg. Talán csak a foltos hiéna és a hiénakutya falka képes meghátrálásra kényszeríteni. Nem mindig járnak sikerrel a vadászatban, egy megfigyelés szerint 61 támadásból mindössze 10 volt sikeres.
Az oroszlán az egyetlen csapatban élő macskaféle. A csoportok alapját az egymással rokon nőstények alkotják. A nőstények között szigorú dominancia-sorrend van, a legmagasabb rangú nőstény a csoport tényleges irányítója. A nőstényeket birtokló 2-4 hím is rendszerint egymás rokona. A fiatal hímek rendszerint együtt hagyják el a szülő csoportot és úgy vándorolnak több ezer kilométereket. Miután átveszik egy másik csoport felett az uralmat és elűzik az előző "uralkodókat", rendszerint elpusztítják azok kölykeit is. Ezen viselkedés egyik fő oka az, hogy a nőstények ezáltal újra hamar fogamzóképes állapotba jutnak.

Elsősorban a nőstények vadásznak, rendkívül összehangoltan. A zsákmányból azonban először a hímek esznek. Az osztozkodásnál nem úgy néz ki, mintha falkaállatok lennének, szemben pl. a vadkutyákkal, nem viselik gondjukat a kölyköknek és idősebbeknek.
Az emberhúsra szokott oroszlánok istencsapásaivá váltak az adott területnek. A nagy múltszázadvégi vasútépítési munkálatok során volt olyan oroszláncsapat, amely közel 300 munkás haláláért volt felelős.

Fekete párdúc

Kissé sérülékeny (low risk - IUCN), CITES I.

Előfordulás: Afrika Szaharától délre eső területein, Ázsiában a Közel-Kelettől Jáváig
Testtömeg: a hímek 37-90 kg, a nőstények 28-60 kg
Marmagasság: 45-78 cm
Tápláléka: ragadozó, főleg kis és közepes méretű antilopok, majmok
Szaporodás: 90-105 napos vemhesség után 1-6 kölyköt ellik


A fekete párduc nem külön alfaj, hanem az afroázsiai párduc melanisztikus színváltozata. Ázsiában gyakoribb, elsősorban a sűrű dzsungelekben. A párducok egyébként rendkívül változatos élőhelyeken előfordulhatnak a fűves szavannáktól a trópusi esőerdőkig.
Rendkívül jól másznak fára, sokszor onnan, lesből rohanják le áldozatukat, amelyek rendszerint kis és közepes termetű növényevők és madarak. A majmok legnagyobb ellenségei, elsősorban ez elkódorgott, figyelmetlen fiatalokra vadásznak. A nagyobb termetű és a csapatukat védelmező páviánhímek gyakran hatékonyan lépnek fel ellene, akár súlyos sebesüléseket is okozva.

Emberre is veszélyes lehet, elsősorban gyermekeket támadhat meg. Csakúgy, mint az oroszlánok és a tigrisek esetében, az emberhúsra szokott egyedek a környék istencsapásaivá válnak, Indiában egy párduc állítólag 200 ember haláláért volt felelős.
Zsákmányát a konkurencia - oroszlánok, hiénák - elől rendszerint felhurcolja egy fára, ami pl. egy termetes gnúra gondolva nem kis teljesítmény.
A populációsűrűség rendszerint 1 pld/20-30 négyzetkilométer, de a számukra kedvezőbb élőhelyeken ez akár 1 pld/1 négyzetkilométer is lehet. A territóriumuk nagysága 8-63 négyzetkilométer között változik, amelyek határait vizeletükkel jelölik meg. Az ugyanabba nembe tartozók nem tűrik meg egymást, hevesen védik területüket. A hím területe rendszerint egy-két nőstényével átfedő. A párzási időszakban több hím is követheti a nőstényt, kemény csatákat vívva egymássa. Bár szoliterek, esetenként a hím is részt vállal az utódgondozásban.

Gepárd

Előfordulás: Afrika szavannáin és Észak-Iránban
Testtömeg: 21-72 kg
Marmagasság: 67-94 cm
Tápláléka: kisebb méretű patások (gazellák), kisemlősök, madarak
Szaporodás: 90-95 napi vemhesség után 1-8 kölyköt ellenek.
Élettartam: átlagosan 7 év, de 14 évig is élhetnek


A gepárd jelenleg a Föld leggyorsabb szárazföldi állata. Teljes mértékben a füves puszták, szavannák szintén gyorsan futó növényevőinek elejtésére specializálódott. Akár 114 km/órával is tud rohanni, de ezt a sebességet a hatalmas energiaveszteség miatt csak kb. 275 méterig tudja tartani. A többi macskafélétől nyúlánk testalkata, hosszú lába és viszonylag kis feje különbözteti meg. A karmait a kutyafélékhez hasonlóan nem tudja visszahúzni. A fogai kisebbek a család többi tagjához viszonyítva. Ez szintén a gyorsasághoz való adaptáció következménye, miután orrlyukai - a légzést megkönnyítendő - meglehetősen nagyok, és így kisebb hely jut a foggyökereknek. Belső szervei közül a szíve, tüdeje és mája szintén nagyobb méretű. Hosszú farka a futás közben az egyensúly megtartását segíti elő.
Jellegzetes pettyes bundája segítségével jól beolvad környezetébe. Miután hosszabb távon képtelen üldözni kiválasztott zsákmányt, azt észrevétlenül meg kell közelítenie, majd biztos távolságból valósággal lerohanja. Egy ilyen futam legtöbbször 20 másodpercig tart. Nagyon nagy hibaszázalékkal vadásznak, ami azért is jelentős, mert egy-egy roham hatalmas energiaveszteséggel jár.
Miután megvan a zsákmány, gyorsan el kell fogyasztaniuk, mielőtt más ragadozók odaérnek. Filigrán testalkata miatt nem lehet ellenfele az oroszlánnak és a hiénának, amik ráadásul csapatban támadnak.

A nőstények rendszerint márciustól júniusig ellenek, általában 3-5 kölyök születik. A kölykök szürkés színűek és egy fekete sörény húzodik végig a hátukon. A hatékony rejtőszínre nagy szükségük van, hiszen a kölykeit egyedül nevelő anya a vadászat miatt sokat kell magára hagynia őket és rengeteg az ellenségük a sakáltól az oroszlánig. A fiatalok mortalitása 90%-os is lehet egyes területeken, a legtöbbel az oroszlánok végeznek. A 6 hetes kölykök már követik anyjukat, akivel 13-20 hónapos korukig maradnak együtt. Az ivarérettséget 2 éves korukban érik el.
A fiatal hím testvérek sokszor együtt maradnak és koalíciót alkotva hevesen védelmezik territóriumukat. Gyakran előfordul, hogy a csetepaték gyilkossággal végződnek. Ebbe a szövetségbe esetenként nem rokon hímeket is "felvesznek". A nőstények viszont egyedül élnek, rendszerint az anyjuk territóriumához közel. A hím koalíciók területei rendszerint több nöstényével is átfedőek.
A gepárd az egyetlen "háziasított" nagymacskaféle. Az indiai fejedelmek udvari vadászai elsősorban indiai antilop vadászatára idomították. Jelen helyzetük igen kritikus. Nem is a közvetlen vadászat jelent veszélyt rájuk, hanem a nagyfokú specializáltságuk, ami megnehezíti az ember által megváltoztatott környezethez való alkalmazkodást és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kipusztulóban lévő fajnak tekintsük a gepárdot. Hogy ezt elkerüljük, mindenkép szükség van a hathatós nemzetközi védelemre.

Medvék

Ormányos medve

Előfordulás: Arizonától Argentínáig

Testtömeg: 3-6 kg
Marmagasság: 30,5 cm

Tápláléka: mindenevő, főleg gyümölcsök, rovarok, lárvák és kisebb gerincesek..
Szaporodás: a nőstény 70-77 napi vemhesség után 2-7 kölyköt hoz világra.
Élettartam: egy fogságban tartott egyed 17 évnél is tovább élt.

Kevésbé ismerik a mosómedve ezen rokonát, pedig szelídsége és játékossága révén Amerikában már a benszülöttek is házi kedvencként tartották. Amerika erdős területein él, a fákon hosszú farkával egyensúlyozva éppen olyan gyorsan és ügyesen mozog, mint a talajon. Bár a hímek éjszaka is aktívak, nappali állatok. Hosszú és érzékeny orrukkal túrva, szimatolva keresik táplálékukat. Ott, ahol sok a gyümölcs, szinte csak azon élnek. A fiatalok és a nőstények rovarokkal, lárvákkal, az idősebb hímek pedig rágcsálókkal egészítik ki étrendjüket.

Komplex szociális rendszerben élnek. A csoportok rokon nőstényekből és az utódaikból állnak, míg a hímek a párzási időszaktól eltekintve magányosan járnak. A 4-20 fős csapatokban szigorú rangsor uralkodik, az időszakosan csatlakozó hímek a legalacsonyabb rangúak. A hímek veszélyesek lehetnek a fiatalokra, mikor magányosan járnak, el-el ragadhatnak párat.

Évente egy párzási időszak van áprilistől júniusig (Panama), amelynek hossza a táplálékbőségtől is függ. Az ellésre készülő nőstény különválik a csoporttól, fészket épít magának és születendő kicsinyeinek. Az anya a kicsinyeivel 5 hét múlva tér vissza a csapathoz. A kicsik szeme 11 napos korukban nyílik ki, és 4 hónapig szopnak. Az ivarérettséget 2 éves korukra érik el.

Kamcsatkai barnamedve

Előfordulás: az orosz Távol-Keleten, Mandzsúriától Kamcsatkáig
Testtömeg: akár 700 kg is lehet
Marmagasság: 100-150 cm
Tápláléka: gerinces és gerinctelen állatok, növények.
Szaporodás: a nőstény 7-8 hónapig tartó vemhesség után 2-3 bocsot hoz világra.

A barnamedve második legnagyobb testű alfaja, mérete alig marad el a Bering-szoros túloldalán élő kodiak medvéétôl. A kifejlett hímek felágaskodva meghaladják a három métert. Viselkedése sok tekintetben megegyezik az európai barnamedvéével, magányosan járja az erdőt táplálék után kutatva. Akár több száz kilométert is megtehetnek az ősz folyamán táplálékban gazdag területeket keresve. Az időszakosan táplálékban gazdaggá váló területeken - pl. a lazacok ívóhelyein - sok medve is összegyűlik.

Bár a medvék többnyire kerülik az embert, esetenként előfordulnak tragikus balesetek. Az embert legtöbbször nem zsákmányszerzés céljából támadja meg, hanem területének, táplálékának vagy leginkább kölykei védelmében. A medvék híresen kiszámíthatatlan viselkedésűek, "arckifejezésük" nem árulja el szándékukat.

 Mosómedve

Előfordulás: Dél-Kanadától Panamáig
Testtömeg: 2-12 kg
Marmagasság: 22,8-30,4 cm
Tápláléka: mindenevő, rákok, kagylók, kisebb gerincesek, gyümölcsök, magok stb.
Szaporodás: a nőstény 60-73 napi vemhesség után 1-7 kölyköt hoz világra.
Élettartam: vadon kevés él 5 évnél tovább, fogságban azonban 13-16 évig élnek


Az utóbbi időben hazánk nyugati határszélén is feltűnt ez a rendkívül élelmes, eredetileg észak-amerikai emlős. Erdőkben, bokros területeken él, elsősorban víz közelében. Bár elsősorban éjszakai életmódot folytat, időnként nappal is aktív. Nagyon jól mászik fára, az úszóképessége is kiváló.
Fészkét a földtől kb. 3 méter magasan építi odvas fákba, amikben rendszerint - a hideg teleket és a kölykök nevelésének időszakát kivéve - csak pár napig marad egyhuzamban. A mocsaras területeken a pézsmapockok vackait is elfoglalhatja. Téli álmot nem alszik, aktív marad a hidegben, bár télen testömegének 50%-át is elvesztheti.
Rendkívül ügyesen használja mellső lábait kapaszodásra és az élelem megfogására. Miután sok vízi élőlényt fogyaszt, amiket kezeivel ragad meg, az a hiedelem alakult ki, hogy a táplálékát mindig megmossa annak megevése előtt (bár sokszor tényleg megtisztítja a táplálékát).
A megfigyelések szerint a territóriuma a táplálékbőségtől függően 0,2 és 5000 hektár között mozog. A hímek területe rendszerint 2-3 nőstényével átfedő. A nőstényekre kevésbe jellemző a territóriális viselkedés. Februártól márciusig tart a párzási időszak, a kölykök rendszerint áprilistől júniusig születnek meg. A fiatalok 7-9 hetekig maradnak a szülőfészekben, majd követik anyjukat. Rendszerint tél végéig önálló életet kezdenek, ivarérettségüket 1 éves korukban érik el.
Nem számít veszélyeztetett fajnak, főleg a '70-es évek óta, amikor is a szőrméjének ára zuhant. Sokan tartják házikedvencként, bár megfelelő bánásmód hiányában könnyen visszavadul.

Gorilla és a Fehérkező gibbon

Gorilla

Előfordulás: Közép- és Nyugat-Afrika
Testtömeg: a hímek 140-275 kg, a nőstények: 60-100 kg
Testhossz: 140-185 kg
Tápláléka: tisztán növényevő, elsősorban levelek, gyökerek, gumók.
Szaporodás: a nőstény 251-289 napos vemhesség után 1, ritkán 2 kölyköt hoz világra.
Élettartam: kb. 25-40 év, fogságban több, mint 47 év


A gorilla a legnagyobb termetű főemlős. Két alfaja a kisebb, Nyugat-Afrikában élő síkvidéki (Gorilla gorilla gorilla) és a nagyobb, hosszabb szőrű, Közép-Afrikában honos hegyvidéki (Gorilla gorilla beringei). Bár a megzavart és fenyegetően pózoló gorillahím félelmetes látványt tud nyújtani, a gorillák alapvetően békés természetű és félénk állatok. Színük fekete, az idősebb hímek háta ezüstös árnyalatú.


A gorillák az esőerdők, hegyi köderdők talajszintjén élnek, csak a kisebb méretű nőstények és a fiatalok másznak fára. Akár 4000 méter magasságig is felhúzódnak. Előszeretettel tartózkodnak az emberi települések és megművelt területek közelében kiírtott esőerdők helyén növő bozótosban, mivel ott a sűrűbb aljnövényzetben több táplálékra lelnek. Természetes ellenségük nincsen, a fiatalokra a krokodilok és a párducok jelentenek csak veszélyt.
A nap legnagyob részét táplálkozással és pihenéssel töltik. Szemben a csimpánzokkal nem vadásznak, elsősorban faleveleket, fekérget, rügyeket és gyökereket esznek. Állati eredetű táplálékot a természetben nem fogyasztanak.
A gorillák kisebb családi közösségekben élnek, amelyeket egy idősebb, ezüstös hátú hím vezet és védelmez. Szemben a hímekkel, a nőstények között nincs szigorú hierarchikus kapcsolat. A hímek között vannak, akik magányosan vándorolnak és csak időszakosan csatlakoznak egy-egy csapathoz. Csakúgy, mint a többi főemlősnél, ahol a hímek dominánsabbak, náluk is megfigyelték a kölyökgyilkosságot. Ennek szerepe ugyanaz, mint más állatoknál, a nőstényt megszerző új hím öli meg elődje kölykét, hogy a nőstény mielőbb újra fogamzóképes állapotba jusson. A gorillák között jóval kevesebbet kurkásszák egymást, mint más majmok.
A megszületett kölykök 2-4 éves korukig szopnak, ivaréretté 7 éves korukban válnak.
Fejlett kommunikációs képességgel rendelkeznek. Egy kaliforniai állatkertben élő "Koko" nevű nősténnyel 600 ASL (süketnéma jelbeszéd) jelet tanítottak meg. A megfigyelések tanúsága szerint Kokó valódi nyelvként használta ezeket. Nemcsak érzelmeit tudta kifejezni, hanem saját maga is alkotott új jeleket. Mindez és más hasonló kísérletek az emberszabásúak közötti fejlett kommunikációs kapcsolatrendszer létét támasztja alá.

A gorillák száma aggasztóan alacsony. Becslések szerint a hegyvidéki alfajból kb. 400 élt az 1980-as években. Azóta a helyzet a polgárháborús zűrzavarban csak rosszabodott.

Fehérkezű gibbon

Előfordulás: Maláj-félsziget, Thaiföld és Szumátra északi része
Testtömeg: 5-6 kg
Testhossz: 44-46 cm
Tápláléka: főleg gyümölcs, kevés levél
Szaporodás: a nőstény 210 napos vemhesség után 1, ritkán 2 kölyköt hoz világra.
Élettartam: kb. 25 év




A gibbonok az emberszabásúak (Pongidae) után az ember legközelebbi rokonai, amelyekkel közösen a Hominoidea öregcsaládhoz tartozik. Az emberhez való nagyfokú hasonlóságuk miatt régen kis emberszabásúaknak tartották őket. Az esőerdei életmódhoz való alkalmazkodás számos olyan anatómiai és viselkedésbeli tulajdonság kialakulásával járt, amelyek egyedülállóvá teszik a főemlősök között.
A régészek számos, 15-33 millió éves koponyatöredéket és fogat találtak Afrikától (Aelopithecus, Micropithecus) Európán át (Pliopithecus) Kínáig (Dionysopithecus), amelyeket felépítésük alapján ősgibbon maradványnak tartottak/tartanak. Azonban a perdöntőnek számító végtagleletek hiányoznak, így ezen ősmajmok besorolása kétséges. Az újabb molekuláris biológiai vizsgálatok szerint a Hylobatidae család valahol a Pongidae és a Hominidae család szétválása előtt vált külön, kb.10 millió éve. Bár a családon belül korán megindulhatott a differenciálódás, a hasonló életmód miatt mégis elég csekélyek az egyes nemzetségek közötti különbségek.

Talán a legakrobatikusabb főemlősök, minden egyes porcikájukkal a fákon való élethez alkalmazkodtak. A többi majomtól eltérően nincsen ülőgumójuk. Szőrzetük sokkal tömöttebb, mint a többi főemlősé. Feltűnően hosszú karjai vannak, a kar- és testhossz hányadosa 2,6 is lehet (az embernél ez az érték csupán 1,48). Függeszkedve, lábaikat nem is használva haladnak ágról ágra, akár 8-10 méteres "repüléseket" is közbeiktatva. Bár viszonylag lábai is hosszúak, és látszólag az emberhez hasonlóan jár földön, igazából nem lép, hanem ugrál.
Agyuk anatómiai fejlettsége magas intelligenciára utal, bár az emberszabásúaktól eltérően erre vonatkozólag kevés adat áll rendelkezésre.

A gibbonok életre szóló és szigorú monogám párkapcsolatban élnek. A fiatalok 6-7 éves korukban válnak ivaréretté, ekkor az azonos nemű szülők egyre agresszívebbek lesznek irányukban, míg az ifjú gibbonok el nem hagyják családjukat és elkezdenek párt keresni maguknak. Hosszú ideig válogatnak, de ha egyszer már választottak, az a kapcsolat egy életre szól.
A párok változó, pár négyzetkilométertől a több hektáros méretűig terjedő nagyságú territóriumokon élnek. Ezen területeket hevesen védik, elsősorban a hímek. Ez lehet az oka annak, hogy a vadászok áldozatául is hímek gyakrabban válnak. A családok jellegzetes és igen erős hanggal kommunikálnak egymással. Elsősorban hajnalban és késő délután zendítenek rá egyedülálló énekükre. Gyakran a hím és a nőstény valóságos duettet énekel, az összhangzás annál jobb, minél régebb óta vannak együtt. Egyes dallamok öröklődnek, mint azt hibridvizsgálatokkal is kimutatták.
A gibbonok létét elsősorban az élőhelyük pusztulása veszélyezteti. A kultúrterületek növekedésével az összefüggő esőerdőkből szigetek jönnek létre, amik instabillá teszik a gibbon populációkat.

Csimpánz és a mandrill

Csimpánz

Fokozottan veszélyeztetett (critically endagered - IUCN), CITES I.

Előfordulás: Guineától Nyugat-Ugandáig és Tanzániáig
Testtömeg: a hímek 43-60 kg, a nőstények 33-47 kg
Testmagasság: 0,7-1,7 m
Tápláléka: gyümölcsök, levelek, gerinctelenek, kisebb gerincesek (majmok, bóbitás antilopok)
Szaporodás: 225 napi vemhesség után egy utódot (ritkán ikreket) hoznak világra.
Élettartam: 30-40 év, fogságban több mint 50 évig is élhetnek.

Egyes kutatók a csimpánzokat a többi emberszabásúval együtt egy családba sorolják az emberrel (Hominidae). A genetikai és fehérje vizsgálatok alátámasztják ezt a nagyfokú hasonlatosságot, ezek alapján ugyanis a csimpánzok és az emberfélék közös őse kb. 7 millió éve élhetett, vagyis jóval később, mint azt régebben feltételezték (20-25 millió év). Ezt a hipotézist az utóbbi évek régészeti kutatásai is alátámasztják.

Az emberszabásúak közül az emberhez legközelebb a csimpánzok állnak. Ami nem csak nagyfokú genetikai és morfológiai hasonlatosságot jelent. Szinte minden emberi betegséget megkapnak, de ez igaz fordítva is, az újabb kutatások szerint a HIV vírus a csimpánzról került át az emberre.
Rendkívül erőteljes testét fekete, gyakran gyér szőrzet borítja. Az arc színe alfajonként változó. Hosszú szemfogaival súlyos sebeket tud ejteni. Kezei jóval hosszabbak lábainál, ujjpercein jár, bár sokszor áll két lábra is. A gorillával szemben ügyesen mászik fákra.
Trópusi esőerdőkben és fás szavannákon él. Nappal aktív, éjszakára alvófészket épít magának. Az emberhez hasonlóan mindenevők, bár táplálékának nagy része növényi eredetű: levelek, rügyek, magok, fekéreg. Emellett rovarokat, tojást, kisebb gerinceseket is elfogyasztanak. Megfigyelték, ahogy a hímek szervezetten vadásznak kis méretű antilopokra és olyan kisebb majmokra, mint a gereza, de ha lehetőségük van rá, egy-egy páviánkölyköt is elragadnak. A kannimalizmus is előfordul náluk, elsősorban más csoportokból igyekeznek fiatalokat elkapni. Megesik, hogy ragadozók által - sokszor nem véletlenül - otthagyott zsákmányból lakmároznak.
Az ember után ez az állatfaj a legsokoldalúbb eszközhasználó. Tervszerűen "előkészítik" a szerszámot, az ágakról letépik a levelet, lehántják a kérget. A szerszámhasználatnak tradíciói vannak az egyes közösségekben, pl. a nyugat-afrikai csimpánzok kalapácsként használják a köveket a dió feltöréséhez, amit Kelet-Afrikában nem figyeltek meg. Ez felveti egyfajta állati kultúra meglétének lehetőségét.
Egy csimpánzcsoport kb. 38-60 egyedből áll, a territórium 4-15 négyzetkilométer körül mozog. A csoport tagjai 4-6 fős lazább csoportokban töltik idejük nagy részét. Az egymással gyakran rokoni kapcsolatban álló hímek nagyobb területen barangolnak, a nőstények utódaikkal egy szűkebb körben mozognak. A különböző "érdekcsoportok" bonyolult kapcsolatban állnak egymással, valóságos csimpánzpolitikáról számolnak be a megfigyelések.
A nőstények nemi ciklusa 38 napos, amely során az ivartájékuk bőre kidombodik, illetve lelapul. A maximális kidomborodás 10 napig tart, egybeesik a tüszőrepedéssel. Ekkor a nőstények vonzóvá válnak a hímek számára, akik folyamatosan követik és gyakran több hím is párosodik vele. Általában a legmagasabb rangú hím - elsősorban abban a 3-4 naposa időszakban, amikor legnagyobb a megtermékenyülés esélye - nem enged más hímet a nőstény közelébe, akik azonban ravaszul megpróbálnak minden lehetőséget kihasználni, ha nem megy máshogy, a nőstény "megszöktetésével". Az anya 5-6 évenként szül, de ha elpusztul a kölyke, pár hónap múlva újra fogamzóképes lesz. Ez az egyik fő oka a csimpánzoknál is megfigyelt kölyökgyilkosságoknak: mikor egy új hím veszi át a hatalmat a csapat felett, rendszerint elpusztítja a bukott főnök utódait.
A fiatalok 9-10 éves korukban vállnak önállóvá. A fiúk a csoport vezető hímjeihez csatlakoznak, míg a lányok új csapathoz csatlakoznak.
Az utóbbi időkig a csimpánzokra a legnagyobb veszélyt az élőhelyek fokozatos pusztulása és az állatkereskedelem jelentette. A közép-afrikai háborúk által teremtett zűrzavaros helyzet a csimpánzok számára is végzetesnek bizonyult, az emberek húsukért kezdték vadászni őket. Ahhoz, hogy a legközelebbi rokonaink ne tűnjenek el a Föld színéről, hatékony fellépésre van szükség.

 Mandrill

Előfordulás: Kamerum
Testtömeg: a hím 20-28 kg, a nőstény 11 kg
Testhossz: a hím 65-95 cm, a nőstény 50-65 cm
Tápláléka: gyümőlcsök, levelek, termések, gerinctelenek
Szaporodás: 168-176 napi vemhesség után a nőstény 1 utódot hoz világra.
Élettartam: fogságban maximum 46 év

 
A mandrill jellegzetes arcának köszönhetően talán a legszínpompásabb majomfaj. A hímek jóval nagyobbak és színesebbek a nőstényeknél.
Kamerum trópusi őserdeinek talajszintjén és alacsonyabb fáin szeret tartózkodni. Keveset tudunk életmódjáról és szociális szerveződéséről. Átlagosan 20 egyedből álló csoportokban él, ami egy kifejlet hímből, nőstényeiből és utódaikból áll. Több csapat egy nagyobb, lazább, akár 200 fős hordává állhat össze, amit több hím vezet.
Elsősorban gyümölcsöket fogyaszt, de rájár a megművelt földekre is, amit a földművesek természetesen nem vesznek jónéven. Állományuk elsősorban az élőhelyek pusztulása révén évről évre csökken, veszélyeztetett faj.

Krokodilok

 Nílusi krokodil

Előfordulás: Afrikában a Nílus mentén és a Szaharától délre
Testsúly: 272-910 kg

Testhossz: akár 6 méteresre is megnőhetnek
Tápláléka: a nagyságuktól függően ízeltlábúaktól a nagyméretű patásokig majdnem mindent megtámad.
Szaporodás: 40-60 db tojást tojik, melyekből 80-90 múlva kellnek ki a kis krokodilok.

Az afrikai vadásztörténetek rettegett fenevadja. A sztorik ezen faj esetében gyakran nem is túlzóak, tényleg nem lehet biztonságban egyetlen élőlény sem, ha egy ilyen krokodil által lakott folyó partjára merészkedik. Teljes mértékben a vízi életmódhoz alkalmazkodott, bár a közhiedelemmel ellentétben a szárazföldön is gyorsan mozognak - sőt esetenként vadásznak. A többi hüllőtől eltérően rendelkeznek külső füllel, amit merülés közben elzárnak. A vízi életmódhoz való tökéletes alkalmazkodás másik jele a harmadik szemhéjuk, ami átlátszó, így csukott szemmel is látnak.

Trópusi esőrdők és szavannák folyó- és állóvízeiben, mocsaraiban egyaránt előfordul - ahol még nem írtották ki. Több alfaja is ismert, melyek mérete eltérő. A hidegebb (Dél-Afrika) és sivatagos környezetben (Szahara) kisebb méretűek, pl. Maliban élő törpe nílusi krokodilok nem nőnek nagyobbra 3 méternél.

A fiatal egyedek először puhatestűekkel és ízeltlábúakkal táplálkoznak, majd hamar áttérnek a kisebb gerincesekre (hüllők, kétéltűek). A kifejlett krokodilok minden elkapnak, amit csak tudnak. Áldozatukat lesből támadják meg, a vízből kirontva megragadják a zsákmányt és megpróbálják behúzni a vízbe, ahol az megfullad. Mivel a krokodilok fogai nem alkalmasak a hús feldarabolására, az igazán nagy munka csak ekkor kezdődik. Több technikát is alkalmaznak az eledel rögzítésére, gyakran kövek vagy gyökerek közé ékelik, hogy az ne mozduljon el a szabdalás közben. Ez a módszer nagyfokú intelligenciáról tesz tanúbizonyságot, hisz egyfajta eszközhasználatnak fogható fel. Másik módszer, hogy többen állnak össze és egyszerre szabdalják a húst. A krokodilok a víz alatt is képesek nyelni annak veszélye nélkül, hogy légzőszervükbe víz kerül.
Halakra való vadászatuk során szintén magasfokú értelmi képességükről és szociális viselkedésükről tesznek tanúbizonyságot: több állat kordont alkotva tereli egybe a halakat. Ilyenkor a legmagasabb rangú egyedek esznek először, majd sorba következnek az alacsonyabb rangúak.

A nőstények 2.6 méteres, a hímek 3.1 méteres "korukban" válnak ivaréretté. Novembertől decemberig tart a párzási időszak, mely során a hímek a madarakéhoz hasonlóan párzási rituálékkal közelítik meg a fogékony nőstényeket. A megtermékenyült nőstények kb. két hónap múlva rakják le tyúktojás méretű tojásaikat egy lyukba, amit szerves törmelékkel fednek be. A nőstény végig a fészek közelében tartózkodik és megpróbálja elűzni a ragadozókat. A legnagyobb veszélyt a tojásokra a varánuszok, mongúzok és hiénák jelentik. A rothadó szerves anyagok biztosítják a megfelelő hőmérsékletet a tojások kikeléséhez. Keléskor a kis krokodilok hívó hangot hallatnak, amelynek hallatán az anya kiássa és szájában a vízhez viszi őket. Egy nyugodtabb öbölbe ereszti és ott két(!) évig védelmezi az utódait. A fiatal krokodilusok ezek után függetlenné válnak, de még sokáig el kell kerülniük a nagyokat, nehogy azok megegyék őket.

Kubai vagy rombusz krokodil

Előfordulás: Kubában
Testhossz: 3,5 m körül, ritkán 5 m is lehet
Tápláléka: halak, teknősök és kisebb emlősök
Szaporodás: 30-60 db tojást tojik, melyekből 58-70 nap múlva kellnek ki a kis krokodilok.

A legkisebb területen elterjedt krokodilfaj, csak Kubán él, a Zapata és a Lanier mocsarakban. Közepes termetű krokodilok, általában 3,5 méter hosszúak, bár régi feljegyzések 5 méteres egyedekről is beszámolnak. A legfőbb jellegzetességük a szemük mögött húzódó 1-1 csontos taréj. A fiatal egyedek puhatestűekkel és kishalakkal, a kifejlettek halakkal, teknősökkel és kisebb emlősökkel táplálkoznak. Egyes feltételezések szerint az óriáslajhár vadászatára való specializálódásának eredményei a tompa hátsó fogak, amelyek kiválóan alkalmassak a teknőspáncél feltörésére is.
Kitűnő úszók, de a szárazföldön is gyorsan és ügyesen mozognak. A vadászat és táplákozás során sokszor együttműködnek, a rangjuknak megfelelő szerepet töltve be a csoportokban. A párzási időszak májusban kezdődik és 3-4 hónapig tart. A nőstény fészket épít vagy gödröt ás, és abba rakja rendszerint 30-40, ritkán 60 tojását. A nagyszámú tojással ellensúlyozza a fiatalok nagy halandóságát (99%-uk nem éri el a felnőttkort). A kikelő krokodilok neme a hőmérséklettől függ: 30-32 fokos fészekhőmérsékleten hímek, más esetben nőstények kelnek ki a tojásokból. A fiatalokra nem csak a ragadozók, hanem az idősebb fajtársak is veszélyt jelentenek.

Teknősök

Alligátorteknős

Előfordulás: Kanada déli részétől Ecuádorig
Testtömeg: 4-16 kg is lehet
Testhossz: 50 cm
Tápláléka: ragadozó, a gerinctelenektől a kacsa ill. pézsmapatkány méretű gerincesekig mindent felfal, de vízinövényeket is eszik
Szaporodás: 20-30 db gömbölyű tojása a hőmérséklettől függően 65-130 nap alatt kel ki

Amerika lassúbb folyású nagyobb vizeiben vagy tavaiban él. Elsősorban a vízinövényekkel sűrűn benőtt területeket kedveli, ahol megbújva lesből támad áldozatára. Rendkívül falánk ragadozó, félelem nélkül nekitámad mindennek, ami él és mozog. A dögöt sem veti meg. Ragadozó életmódjának ellenére sok vízinövényt is fogyaszt. Rendszerint beássák magukat az iszapba, csak a szemei és orrlyukai látszanak ki. Gyakran a szájukat is kitátják, hogy a gyanútlan halakat közelebb csalogassák.

Más teknősfajokkal szemben is agresszívan lép fel, leharapja a fejüket, ami nem túl hatásos táplálékszerzési stratégia. A fajtársak közötti szociális interakciók is elsősorban az agresszióra épülnek. Jó táplálékellátottságú területeken többen is összegyűlhetnek viszonylag kis szakaszon. Vízből kiemelve rendkívül harapóssá válnak, könnyedén lemetszhetik az ügyetlen molesztáló ujjait.

Áprilistól novemberig párzanak, amelynek sikere után a nőstények a homokos talajba ássák maximum 83 db tojásukat. A nőstények kedvezőtlen időszakban képesek a hímivarsejteket akár egy évig is tárolni, mielőtt megtermékenyülne.

A többi teknőstől eltérően ennél a fajnál a hímek a nagyobbak. Nem tarthatók együtt más fajokkal, sőt még a fajtársával sem, agresszív természete miatt.

Galápagosi óriásteknős

Előfordulás: Galápagos-szigeteken
Testtömeg: 150-200kg
Testhossz: max 1,2 m
Tápláléka: növényevő, elsősorban fűféléket és leveleket fogyaszt
Szaporodás: 10 db tojást tojik, melyek 3-8 hónap múlva kelnek ki.
Életkor: 100 évnél is tovább élhet

A legnagyobb szárazföldi teknősfaj. Hatalmas páncéjuk alakja változatos, attól függően, melyik szigeten élnek. A hűvösebb napszakokat a mélyebben fekvő, száraz és kopár területeken tölti, míg a meleg órákban meghatározott útvonalon magasabban fekvő, dúsabb növényzetű vidékekre vándorol. Fűféléket, bokrok leveleit legeli, de kedveli a gyümölcsöket is.

A párzási időszakban kifejezett territoriális viselkedést mutatnak, a hímek heves "tankcsatákat" vívnak. A hím teknős párzáskor nem tűr ellentmondást, lerohanja a nőstényt, maga alá szorítva mozgásképtelenné teszi. A párzási időszak januártól augusztusig tart. A nőstény körülbelül 10 tojást rak le június és december között. Tojásrakóhelynek a melegebb, mélyebben fekvő területeket használják, ahol a vulkanikus eredetű talajba ássa el a tojásait. Rendszerint ugyanoda járnak vissza évről évre. A hűvös idő beköszöntének függvényében 3-8 hónap múlva kelnek ki a kis óriásteknősök. A kicsiknek rengeteg az ellensége, a legtöbb teknős 10 éves kora előtt pusztul el.

Veszélyeztetett állatfaj. Az ember mellett még nagyobb veszélyt jelentenek a szigetekre behurcolt tojáspusztítók: a kutyák, macskák és - legfőképpen - a patkányok.

Sarkantyús teknős

Testtömeg: 30 - 50 kg
Testhossz: 80 cm-t is eléri
Tápláléka: növényevő, elsősorban fűféléket, szukkulens növényeket legel
Szaporodás: 15-30 db tojást tojik, melyek 8 hónap múlva kelnek ki.

Az óvilág legnagyobb termetű szárazföldi teknősfaja. A páncélja feltűnően domború, a hímeknél emellet jól láthatóak a feltűnően megerősödött és megnyúlt toroklemezek és pajzsok, melyek segítségével a párzási időszakban egymást lökdösik el a nőstények közeléből. Veszély esetén azonnal visszahúzódik páncéljába, fejét széles mellső lábaikkal védi.
A Szaharától délre eső száraz szavannákon él. Ezen területek fokozatos elsivatagodása jelenti a legnagyobb veszélyt számukra. Napközben békésen legelnek, elsősorban fűféléket és pozsgás növényeket. A napi vízigényük jelentős részét az elfogyasztott növények víztartalma fedezi. A túl forró vagy hideg időszakokban üregekbe vonulnak vissza, akár órákra is.
Az esős évszakban (szeptembertől novemberig) párzanak. Ekkor a hímek rendkívül agresszívan lépnek fel egymás ellen, valósággal megrohamozzák egymást. A párzás után a nőstény fáradhatatlanul nekilát megfelelő fészkelőhelyet keresni, illetve építeni. Kb. 7-14 cm mélyre ás egy 60 cm átmérőjű gödröt (mely művelet vagy 5 órát vesz igénybe), ahová lerakja a tojásait. Ezután betemeti a gödröt és odébb áll. A 4-6 cm-es és 25 g testömegű piciny teknősök 8 hónap múlva kelnek ki.
Egyes afrikai kultúrák mítoszai szerint a teknősök az istenek és az emberek közötti átmenetet képviselik. Ennek megfelelően nagy tiszteletnek örvendnek (gyakran tartják őket ház körül), ami egyben a védelmüket is megkönnyíti. Az élőhely pusztulása mellett ezen teknősfaj létét az illegális állatkereskedelem fenyegeti.

Állatvilág rekordok

Ausztrál övezet

A világ legkülönösebb állata Kacsacsőrű emlős
A legalacsonyabb vérhőmérsékletű emlősök Hangyászsünök

A legnagyobb erszényes Vörös óriáskenguru

A legnagyobb ásó erszényes Csupaszorrú vombat
A világ legválogatósabb állata Erszényes medve (koala)
A legmohóbb és legfalánkabb erszényes Tasmaniai ördög
A legritkább állat Erszényes farkas
A legnagyobb ragadozó emlőse Dingó
A legnagyobb madara Emu
A legnagyobb erdei madara Sisakos kazuár


A leginkább elkorcsosodott szárnyak Kivi
A legmérgezőbb madár Dolmányos gyümölcsrigó
A leggyakoribb és az egyik legkedveltebb papagáj Hullámos papagáj
A leghangosabb és az egyetlen nem repülő papagáj Bagolypapagáj
Az egyetlen húst is fogyasztó papagáj Kea
A legmagasabb kort megérő madár Sárgabóbitás kakadu
A legnagyobb szárnyfesztávolságú madár Vándoralbatrosz
A legmérgezőbb kígyók Tengerkígyók
A legmérgezőbb szárazföldi kígyók Előlmérgesfogas kígyók
A rovarok legszebb képviselői Lepkék


A legnagyobb ragadozó hal Cápa
A legmérgezőbb medúza Kockamedúza

Dél-Amerikai övezet

A leghosszabb nyelv Sörényes hangyász
A leglassabban mozgó emlős Háromujjú lajhár (AI)


A farkával legtökéletesebben megkapaszkodó majom Pókmajom
Az egyetlen éjjeli majom Éjimajom
A legjellemzőbb kérődzői Lámák
A legkésőbb felfedezett nagy testű emlős Amerikai tapír


A legmagasabb kutyaféle ragadozó Sörényes farkas
A Legsűrűbb és legfinomabb prémű rágcsáló Gyapjas csincsilla
A legelterjedtebb ragadozója Ocelot


A legnagyobb testű ragadozója Jaguár
A legnagyobb testű úszólábú Déli elefántfóka
A legnagyobb testű szirén Manátusz
A legintelligensebb tengeri emlősök Igazi delfinek
A legnagyobb és leghosszabb testű állat Óriásbálna
A legnagyobb testű fogas cet Óriás ámbrás cet
A legkisebb madarak Kolibrifélék
A legnagyobb testű papagáj Jácintkék arara
A legnagyobb testű aligátor Mississippi aligátor
A legnagyobb testű leguán Szemölcsös leguán


Az egyetlen tengeri leguán Tengeri leguán
A legnagyobb testű szárazföldi teknős Elefántteknős
A legnagyobb testű tengeri teknős Nagy bőrteknős (kérgesteknős) A legvérengzőbb és legveszélyesebb édesvízi hal Pirája



A legtökéletesebb pókháló Keresztespókok
A legnagyobb testű pók Madárpók
A legnagyobb testű hal Érdes cetcápa
Az egyetlen utódokat szülő hím Csikóhal 

Afrikai övezet (Afrotropikus övezet ) 24 millió km2

A főemlős legprimitívebb képviselői Igazi makik
A legjobb hallású főemlős Fülesmaki
A legszárazabb környezetben élő majmok Páviánok
A legtarkább emlős Mandrill (barázdált arcú pávián)


A legnagyobb testű emberszabású majom Gorilla
A legügyesebb és legintelligensebb emberszabású majom Csimpánz
A csak húsevő kutyaféle ragadozó Hiénakutya
A legtökéletesebb dögevő Foltos hiéna


A leggyorsabb szárazföldi állat Gepárd
A legügyesebb ragadozó Leopárd
A legismertebb macskaféle ragadozó Oroszlán
A legnagyobb testű szárazföldi állat Afrikai elefánt


A legnagyobb orrszarvúfaj Szélesszájú orrszarvú
A legrövidlátóbb nagy testű állat Fekete (keskenyszájú orrszarvú)
Az afrikai mocsarak legnagyobb állata Nílusi krokodil
A legkisebb testű víziló Törpe víziló


A legcsúnyább állat Varacskos disznó
A növényevők legnagyobb létszámú csordái Csíkos gnú
A legveszélyesebb növényevő emlős Kafferbivaly
A legnagyobb testű antilop Jávorantilop


A legmagasabb antilop Derbí-Antilop
A legnagyobb szarvú antilop Nagy kudu
A legkönnyebb antilop Dikdik
A legmagasabb állat Zsiráf
A legnagyobb elterjedt, páratlanujjú patás Zebra
A legnagyobb testű madár Strucc


A legnagyobb szárnyfesztávú madár Marabu
A Egyedüli madárként fogyaszt szűrt táplálékot Flamingók
A legkülönösebb eljegyzés Szalagos fregattmadár
A leghosszabb csőrű madár Pelikán
A legnagyobb keselyű Afrikai keselyű
A legnehezebb repülő madár Óriástúzok
A leghasznosabb madár a nagyvadak számára Sárgacsőrű nyűvágó


A legnagyobb számú madárfaj Vöröscsőrű szövőmadár
A legveszélyesebb krokodil Nílusi krokodil
A leghosszabb nyelv a gyíkok között Kaméleon
A legnagyobb béka Góliátbéka
A bojtosúszós halak egyetlen képviselője Maradványhal


A legnagyobb skorpió Óriás skorpió
A legnagyobb termeszvár Harcias termesz

Indomaláj övezet (8 millió km2) Ázsia délkeleti része a Thar sivatagtól Himalájától délre

A legnagyobb testű fákon élő emlős Orángután
A legnagyobb testű macskaféle ragadozó Tigris
A legnagyobb mértékben növényevő ragadozó Óriáspanda (bambuszmedve)
A legmagasabb kort elérő emlős Indiai elefánt
A legnagyobb ázsiai orrszarvú Indiai orrszarvú
A leghosszabb szarvak Ázsiai bivaly
A legnagyobb testű tulok Gaur (dzsungeltulok)


A legkülönösebb tulokféle Nilgau antilop
A legnagyobb számban élő szarvasmarhafaj Zebu (púpostulok)


A legszebb madár Páva
A legelterjedtebb, ember által tenyésztett madár Házityúk
A leghosszabb kígyó Kockás piton
A legveszélyesebb mérges kígyó Pápaszemes kobra
Az állatok legnagyobb csoportja Rovarok
A legtermékenyebb állatfaj Káposztalevéltetű


A legzajosabb rovarok Énekes kabócák
A legtökéletesebb mimikri Vándorlevél
A legveszélyesebb párosodás Imádkozó sáska
A legnagyobb számú faj Bogarak
A leghosszabb testű rovar Botsáska


A leghosszabb százlábú Szkolopendra

Paleoarktikus övezet 52 millió km2 Európa, Észak-Afrika és Ázsiát

A legmagasabban élő nagy testű macskaféle ragadozó Hópárduc


A legönállóbb háziállat Házi macska
Az ember legjobb barátja és segítőtársa Házi kutya


A legkisebb kutyaféle ragadozó Sivatagi róka
A legerősebb menyétféle ragadozó Rozsomák (torkosborz)
Az egyetlen ma is élő vadló Ázsiai vadló
A lóalkatúak legkisebb képviselője Szamarak
A legkitartóbb és legigénytelenebb kérődzők Tevék


A legrégebbi haszonállat Házi kecske
A legmagasabban élő nagy testű emlős Vadjak
A legelterjedtebb nem kérődző párosujjú patás Házi sertés


A lúdalakúak legnépesebb csoportja Récék
A legtöbb tollal rendelkező madarak Hattyúk


A leggyorsabb állat Vándorsólyom
A legismertebb ragadozó madár Szirti sas
A legnagyobb bagoly Uhu
A legészakabbra élő bagoly Hóbagoly


A legsajétosabb védekezés veszély esetén Sünhal
A legrégebbi akváriumi hal Ezüstkárász
A leghasznosabb rovar Mézelő méh
A legnagyobb testű gerinctelen állat Óriás kalmár

Neoartikus övezet 21 millió km2 észak Amerika, Mexikó középső részétől a Grönlandig

A legnagyobb észak-déli elterjedése a macsakfélék között Puma
A leggondosabb hím a macskafélék között Kanadai hiúz
A legmagasabb kort elérő macskaféle ragadozó Vörös hiúz
A legészakabbra élő ragadozó Jegesmedve
A legnagyobb testű ragadozó Kodiakmedve (óriás barnamedve)
A legnagyobb kutyaféle ragadozó Farkas
A legelterjedtebb észak-amerikai kutyaféle ragadozó Prérifarkas (Kojot)
A legelterjedtebb kutyaféle ragadozó Vörösróka
A legkisebb területen elterjedt kutyaféle ragadozó Szigeti szürkekutya
A hideghez legjobban alkalmazkodott kutyaféle ragadozó Sarki róka
A legismertebb észak-amerikai erszényes Amerikai vagy Északi oposszum
A legjobb siklórepülők a rágcsálók között Erszényes mókusok


A leghosszabb téli álom (9 hónap) Parry Ürge
Az emlősök legnagyobb kolóniája Prérikutya


A legjobb építész Kanadai hód
A leghosszabb fülű nyúl (17 cm) Szamárnyúl


A legrakoncátlanabb állat Közönséges mosómedve
A Legbüdösebb állat Bűzösborz
A legnagyobb testű menyétféle ragadozó Tengeri vidra
A legészakabbra élő emlősök Igazi fókák
A legnagyobb fogú úszólábú Atlanti rozmár
A legszebben éneklő tengeri emlős Fehér delfin
A legvérengzőbb tengeri emlős Kardszárnyú delfin
A rénszarvasfélék legészakabbra élő képviselője Európai tarándszarvas
A legnagyobb testű szarvasféle Jávorszarvas
A leghosszabb agancsok Gímszarvas
A legnagyobb bölény Amerikai bölény
A legellenállóbb tulokféle Pézsmatulok
A leggyorsabb hosszútávfutó állat Villásszarvú antilop
A legelegánsabb ragadozó madár Fehérfejű rétisas
A legkülönösebb tojások Alkák
Az egyetlen bipolárisan elterjedt madár Nagy halfarkas
A leghosszabb vándorutat megtevő élőlény Sarki csér
A legnagyobb teljesítményű gyomor a madarak között Vadpulyka
A leggyorsabb futó repülő madár Futókakukk (kukóka)
Amerika legjellegzetesebb kígyói Csörgőkígyó


A földünk egyetlen mérgesgyík nemzetsége Viperagyíkfélék
A legkülönösebb védekezési mód Békagyíkok

Antartisz övezet

A legdélebben élő emlős Weddel-fóka


A legedzettebb madarak Pingvinek

Apró óriásteknőc

A Szegedi Vadasparkban először kelt a sarkantyús teknős, amely a kontinensek legnagyobb termetű szárazföldi teknőse. A Vadaspark másik örömhíre, hogy újra látható sörényes farkas Magyarországon!

A Szegedi Vadasparkban először kelt a sarkantyús teknős,
Ez a faj a kontinensek legnagyobb termetű szárazföldi teknőse (nála csak a tengeri és néhány kisebb szigeten élő fajok nagyobbak). A pici a keltetőben töltött 101 nap után tört utat a tojásból, jelenleg is a vadasparki hüllőovi lakója. Remélhetően több kisteknős is fogja követni a kelésben, amelynek időtartama változó, akár 200 napnál több.


Bár nehezen hihető, a két fotó ugyanazt a fajt mutatja. A sarkantyús teknősök között nem ritkák a 70 kg tömegű egyedek, sőt, ritkán a mázsás súlyt is elérhetik. A teknősfióka apja, Ernő a Vadaspark egyik nagy kedvence, amelynek súlyát 60-70 kg körülire saccoljuk – nem egyszer kellett már megemelnie a gondozóinak. A lerakott tojásokat azon nyomban kivesszik a teknősöktől, és biztos meleg, védett keltetőbe tesszik.

Újra látható sörényes farkas Magyarországon!
A Szegedi Vadaspark egyik legnagyobb különlegessége a sörényes farkas, a ritka és már kinézetre is különleges dél-amerikai kutyaféle ragadozó. Azonban tavaly, miután elpusztult egy idősebb egyed, hiányzott a gyűjteményünkből. Sok látogató kérdezte, mikor találkozhat újra a ritkasággal, és a szegediek mindent megtettek azért, hogy erre mielőbb sor kerüljön. Az európai fajmegmentési programmal együttműködve sikerült is egy új egyedet szerezniük, amely már látható is a dél-amerikai bemutatónkban.
Karaba’, az olaszországi Agrate állatkertjében született fiatal nőstény márciusban vette birtokba felújított kifutóját. A következő feladatunk majd párt hozni mellé, hogy szaporíthassuk a veszélyeztetett fajt.
A sörényes farkasok Dél-Amerika síkságain, bozótos, füves, mocsaras területein élnek. Hosszú lábuk is a magas fűben való vadászathoz alkalmazkodott. Nagy termete ellenére kisebb gerinceseket, ízeltlábúakat, sőt növényeket is fogyaszt. Európa állatkertjeiben kb. 150 egyede él, Magyarországon csak Szegeden.
 
 
National Geographic Online

Kiscápa születik

Kiscápa születik A tengereket több százmillió éve meghódító cápák alig változtak az evolúció során. Kövessük nyomon, hogy születnek e páratlanul sikeres ragadozók a National Geographic Channel nyomán! Az agresszív cápák számára a szaporodás gyakorta a nemek közötti háborút jelenti. A cápák előjátékát nem a gyáváknak találták ki. A nőstények bőre vastagabb, mint partnerüké, hogy egyáltalán esélyük legyen az életben maradásra… A hímeknek nincs könnyű dolga A hím cápáknak nincs igazi hímvesszőjük. A hasúszókból kialakult, két merev párzószerv egyikével hatolnak párjuk testébe. A legnagyobb kihívás a folyékony közeg, hímivarsejtjeiket ugyanis könnyen elsodorhatja a víz. Ezért a cápák kifejlesztettek egy megoldást: a hímivarsejt-lövedékeket. A hím cápák a párzószervük tövénél található, tengervízzel telt zsákocskába cukortartalmú, fehérjékből álló ragadós golyókat préselnek. Mindegyik golyócska akkora, mint egy sörétszem. Mindegyik golyó több ezer inaktív hímivarsejtet tartalmaz. A párosodás során a zsák összehúzódik, és a golyók a nőstény testébe préselődnek. A golyók megvédik értékes utasaikat. A nőstény ivarszervében a golyók feloldódnak, és a hímivarsejtek aktivizálódnak. Ezután azonban már minden hímivarsejt csak magára számíthat. A célhoz vezető utolsó roham során azonban nem csak egymással, hanem más hímek ivarsejtjeivel is versenyeznek. A cápáknál a párzás gyakran sokszereplős esemény. A nőstény számára előnyös ugyanis, ha több hím is megtermékenyíti. Ennek köszönhetően növelheti utódai genetikai változatosságát. Egy két méternél hosszabb, nemrég párzott nőstény citromcápa „méhében” 14 golflabda méretű, különböző hímek által megtermékenyített, petetokkal körülvett ikra: azaz cápatojás található. (A méh szó nem véletlenül áll idézőjelben. Ez ugynis nem az a valódi méh, amely az emlősök szervezetében megtalálható, és ahol az utód és az anya között szöveti kapcsolat lenne. A cápánál ez a szerv csupán a cápa ivarutainak egy módosult része, amelyben a kis cápák kifejlődnek.) Élet az anyaméhben A National Geographic Channel nagyszerű filmsorozata az élet az anyaméhben. Az epizódok: egypetéjű ikrek; extrém állatok; kutyák; macskák; ikrek. Ha a nőstény túlélte a párosodás hihetetlenül erőszakos mozzanatait, a növekvő utódok megkezdik a „méhen” belüli fejlődés 12 hónapig tartó hihetetlen kalandjait. Hamarosan nekik is szélsőséges kihívásokkal kell dacolniuk. A citromcápa méhében felgyorsulnak az események. Eltelt 5 hét Az öt hetes citromcápa-embrió még csak akkora, mint egy ember kisujja. A hatalmas szikzacskóból folyamatosan érkezik a tápanyag-utánpótlás. A gerincesek közül a cápa embriója maradt a leghasonlóbb halszerű őséhez. Valójában rengeteg kezdetleges vonást megőrzött. Akárcsak egykori ősének, neki sincs egyetlen valódi csont sem a testében. Rugalmas váza puha porcszövetből épül fel, hiányoznak belőle azok az ásványi anyagok, amelyek csonttá szilárdítanák. A zsákmányuk megszerzéséhez szükséges érzékszervek kifejlődése is megkezdődött. A pofáján kialakuló sekély gödröcskék különlegesen kifinomult elektromos érzékelők. Lorenzini-féle ampulláknak nevezik őket. Páratlan érzékszervek Minden élőlény elektromosságot termel mozgás közben – de csupán egy voltnyi feszültség milliárdnyi hányadát. A Lorenzini-féle ampullák azonban olyan érzékenyek, hogy a cápa az általuk keltett parányi elektromosság alapján is rátalál lehetséges áldozataira. Az érzékelők a kifejlett cápa egész fejét sűrűn beborítják majd. Azonban ez csak egy a magzatnál már megtalálható figyelemreméltó érzékszervek közül. A biológusok feltételezik, hogy a cápák hallószervei nagyjából négyszázmillió évvel ezelőtt jelenhettek meg. Az embrió oldalán látható vékony, rózsaszín csövecskék a hallószervek – az oldalvonalak kezdeményei. Ezekben az érzékszervekben neuromastnak nevezett érzéksejtcsoportok, és hozzájuk kapcsolódó, kocsonyás anyagban úszó érzékszőrök találhatók. A hanghullámok rezgésbe hozzák a kocsonyás anyagot, és ezeket a rezgéseket azonnal érzékelik a szőrök. Ezek az érzékszőrök annyira érzékenyek, hogy segítségükkel a cápák nem csak hangokat, de mozgást is képesek érzékelni. A cápák a víznyomás legparányibb változását, akár egy több száz méterre történt úszócsapást is képesek érzékelni. Ez nagy előny a táplálékkeresés közben. Most azonban a citromcápa magzatának legnagyobb gondja az oxigén. Az emberi magzatoktól eltérően az öthetes citromcápa-magzatok nem állnak összeköttetésben anyjuk oxigéndús vért szállító vérkeringésével. Ehelyett a „méhben” található folyadékból kell valahogy felvenniük az oxigént. Amíg a cápamagzat valódi kopoltyúíveket nem növeszt, addig kis, tollakra emlékeztető szálakkal fogja a vízből felvenni az életben maradásához szükséges mennyiségű oxigént. 12 hét után A magzatburoknak préselődve a citromcápa 12 hetes magzata már elérte a húsz centiméteres hosszúságot. Erőteljes és áramvonalas testalkat jön létre. A jellegzetes hátúszó már kidomborodik. Akárcsak a farok, amely a cápa kirobbanó gyorsaságának kulcsa. A mellúszók irányítják és stabilizálják a cápa mozgását, de a farokúszó felépítésének köszönhető, hogy a nyers izomerő gyorsulássá alakulhat át. A csontoshalak testében a gerincoszlop véget ér a farokúszó előtt. A cápák puhább, rugalmasabb gerince azonban a farokba is benyomul. Ezért a cápa testének első részéből miden izomösszehúzódás végighullámzik a testén, mint egy ostorcsapás – egészen a farok csúcsáig. A cápa farka ezért kétszer olyan hatékony, mint egy motorcsónak propellere. A cápa olyan, mint egy léghajó. A léggömbhöz hasonló szerkezetre van szüksége, hogy ellensúlyozza a nehézségi erőt, hogy biztosítsa a felhajtóerőt, és egyenesen úszhasson. A magzat pont egy ilyen szervet növeszt, de elég meglepő helyen: a májában. A máj olajokat termel, amelyek könnyebbek a tengervíznél. Ezért pont úgy emelik a cápa testét, mint a hélium a léghajót. A máj az emberi szervezet tömegének csupán ötvenedét teszi ki. Azonban a szükséges mennyiségű olaj előállításához a cápa májának hatalmasnak kell lennie. Akkorára nő, hogy a kifejlett állat tömegének egyötödét teszi majd ki. A cápák szaglása tízezerszer érzékenyebb, mint a miénk. A vért 25 milliószoros hígításban is képesek érzékelni, azaz egy ötvenméteres úszómedencében képesek megérezni pár csepp vért. A szaglásukra hagyatkozva a cápák öt kilométerről képesek rátalálni zsákmányukra. A cápa magzata 12 hetes korában azonban még nem tud vadászni. Még kilenc hónapos fejlődés vár rá. A szikzacskója azonban lassan kiürül. Már alig több, mint egy löttyedt korong. A gyorsan kimerülő szikanyag általános jelenség a nagytestű cápák körében. Ezért különféle helyettesítő megoldások születtek. A citromcápa esetében az átalakulás a válasz. A kiürült szikzacskó „méhlepénnyé” alakul. A korong alakú szikzacskó a „méh” falához tapad. Hetek alatt aztán beágyazódik, és véredényeket növesztve, az anya keringéséhez kapcsolódik. A citromcápa magzati fejlődésének végső kétharmadában a köldökzsinór segítségével anyjának véráramából táplálkozik épp úgy, mint egy emberi magzat. Rokona, a homoki tigriscápa, sokkal szélsőségesebb megoldást fejlesztett ki a táplálékellátás biztosítására: a magzati kannibalizmust. Megenni a testvéreket Mikor a 4 hetes homoki tigriscápa embriójának szikzacskója kiürül – és ekkor még csak akkora, mint egy ember ujja – a vadászösztönére, és egy sor apró, egyszerű fogacskára hagyatkozik. Márpedig ezek nem tejfogak, hanem gyilkos szerszámok. A homoki tigriscápa szervezetében minden nap egy vagy két újabb magzat indul fejlődésnek. Miután a legidősebb fogakat növeszt, elkezdi levadászni a húgait és öccseit. Bár még vak, a kis cápa képes érzékelni fiatalabb testvéreit. Mielőtt még veszélyt jelenthetnének, ésszerűbb megelőző csapást mérni rájuk. A korábban zsúfolt hely végül már csak egyetlen magzat otthona lesz. Most már bőséges a táplálékkínálat is: a cápa kedve szerint lakmározhat testvérei szikanyagából és testük maradványaiból. Ezután az anyában már nem jön létre újabb magzat, és minden erőforrása az életben maradt utódé lesz. Az anya nem megtermékenyített cápatojásokat termel a fejlődő magzat táplálására. Az embrió ebben a tojáslevesben növekszik tovább, felhabzsolja a sziket valamint kevésbé szerencsés testvérei tetemét. A homoki tigriscápák kannibalizmusa és a citromcápák szikzacskóból kialakuló méhlepénye egyformán eredményes. Ezek a fejlődő ragadozók most már állandó táplálékellátással rendelkeznek egészen a születésükig. Egy tengerbiológusokból álló csapat, amely befogott egy vemhes nőstényt, a világ első ultrahangos felvételét készíti egy vadon élő cápáról. A cápa körül kavargó víz interferenciája ellenére az ultrahangos készülék kétdimenziós képet tud készíteni, és megmutatja, hogy mi történik a vemhes cápa testében. Most már a nőstény testtömegének egyötödét teszi ki. 50.hét Az 50. hétben lévő citromcápa magzatának hossza csaknem egy éves fejlődés után már fél méteresre nőtt. A felnőtt korra jellemző sötét színezet már megjelent, és macskaszerű szemei is működnek. A cápák a legjobb látással rendelkező tengeri élőlények közé tartoznak. A csontoshalaktól eltérően a cápáknak van szivárványhártyájuk, és így képesek a retinájukra érkező fény mennyiségét szabályozni. Akárcsak a macskák szemében, a cápák retinája mögött is egy fényvisszaverő réteg béleli a szemfeneket. Ez az anyag fényerősítőként működik. A cápák a szemüknek köszönhetően olyan éjszakai látással rendelkeznek, amit bármely ragadozó állat megirigyelhetne. A kis cápa éles látásával kezdetben a rá leselkedő veszélyt deríti fel. A csúcsragadozók is sebezhetők, mikor újszülöttek. Hogy könnyebben megvédhesse magát, a cápa páncélt növeszt. A bőrén apró, borotvaéles pikkelyek jelennek meg. A testük felszínét mindenütt beborítják ezek a pikkelyek. A pikkelyek tű alakú hegyben végződnek, és ezért a cápa bőre durva, dörzspapírszerű lesz. A csiszolópapírra emlékeztető szerkezet a mechanikai védelem mellett más feladatot is ellát, például növeli a cápa sebességét. A tűk jelenléte miatt vékony vízréteg kapcsolódik a cápa testéhez. A cápa mozgása során ez a vízréteg erőteljesen csökkenti a közeggel történő súrlódást, és ennek köszönhetően a cápa gyorsabban úszhat. Ez a hatás olyan szembeszökő, hogy ezt az elvet a legmodernebb tengeralattjárók tervezésénél is felhasználják. A cápa fogai is fejlődésnek indulnak. Még vékony hártya burkolja őket a magzat ínyében, de hamarosan a cápa legfélelmetesebb fegyvereivé válnak. A cápák fogai brutális hatékonyságúak. A cápák olyan aktívan használják őket, hogy gyorsan elkopnak. Egy hetes vadászat után a teljes fogazat életlenné válik, és kihullik. A cápák ezért rendszeresen váltják a fogazatukat. Ahogy a mi hajunk, úgy a cápák fogai is folyamatosan nőnek. Ezért nem számít, hogy a cápa mennyit veszít el, soha nem lesz hiánya fogakban. A fogak és pikkelyek kialakulása zárja le a cápa magzati fejlődését. A páncélba bújt magzat készen áll a születésre. Csaknem egy év után ér a csúcspontjára a citromcápa vemhessége. Magzatai látványos utat jártak be. A fejlődésük során fonalak nőttek ki belőlük, hogy elkerüljék a fulladást. Majd a szikzacskójuk méhlepénnyé alakult, hogy elkerüljék az éhezést. Ez a kalandos utazás egy olyan teremtményt hozott létre, ami teljesen önálló, és készen áll a harcra. A sebesség, ügyesség és párját ritkító érzékszervek halálos együttesét testesíti meg. A nőstény cápa a viszonylag biztonságos sekély víz felé igyekszik. A magzatok erőteljes csapkodásba kezdenek, és felszakítják a magzatburkukat. a szülés folyamatát egy hormon indítja be. Előbukkan egy farokúszó Az újszülött cápa elszakítja a köldökzsinórt, és életében először vizet átpumpálva kopoltyúján, elúszik. Hamarosan a következő fél méteres cápa is világra jön. Pár óra leforgása alatt mind a tizennégy magzat megszületik. Az anyjuk az ekkora halakat normális esetben azonnal felfalná. De most semmit ilyesmit nem tesz. Egy, a szülés során felszabaduló hormon megnyugtatja. A következő pár évben a fiatal cápáknak a sekély vízben kell maradniuk. Csaknem tizenkét évig tart, amíg elérik a felnőttekre jellemző két méteres hosszt, de születésüktől fogva önállóak. A vadászösztönük már tökéletesen működik, és képesek gondoskodni magukról.

National Geographic Online

Az orangután a lombkorona légtornásza

Az orangután a lombkorona légtornásza Az orangután a legnagyobb főemlős, amely sosem jön le a földre a lombkoronából. Ehhez viszont kiválóan kell közlekednie az ágak között. A vörösbarna színű majmok az ágak közt fáról fára lendülve nemcsak az életüket tudhatják teljes biztonságban, de közlekedési módszerükkel jelentős energiát is megtakarítanak. Az állat fáról fára hintázásának részletes tanulmányozásakor kiderült ugyanis, hogy ez a haladási mód sokkal hatékonyabb, mintha lemásznának az egyik fáról, majd fölkapaszkodnának a következőre. Susannah Thorpe az angliai birminghami egyetemről munkatársaival szumátrai orangutánokról készült videofelvételeket tanulmányozott. Ez a legnagyobb ismert főemlős, amely kizárólag a lombkoronában él, részben azért, hogy elkerülje a földön cserkésző szumátrai tigrist és más ragadozókat, amelyek szívesen lakmároznának a húsából. A fák közötti átkelés szó szerint létfontosságú e főemlősök számára. A legkeskenyebb hézagok a fák között azonban egyúttal azok, ahol az ágak a legvékonyabbak és leghajlékonyabbak. Hintázó technika „Ha ráteszünk egy orangutánt egy hajlékony ágra, az gyorsan lehajlik alatta” – mondja Thorpe. Az orangutánoknak azonban megvan a stratégiájuk, hogyan kerüljék el ezt a veszélyes helyzetet. A fatörzshöz közelebbi erősebb, vízszintes ágakra másznak, majd súlypontjuk változtatásával addig hintáznak, amíg elérik a következő fa vékony ágait. Ekkor vagy közvetlenül átmásznak, vagy a vékonyabb ágak segítségével közelebb húzzák magukhoz az erősebb ágakat, és úgy folytatják útjukat. Vajon mennyire hatékony ez a módszer? Thorpe úgy számolja, hogy az orangutánok hintázó manőveréhez felhasznált energia fele annyi, mint amennyi az átugráshoz kellene (bár az orangutánok általában túl nehezek ahhoz, hogy fáról fára ugráljanak), és egy nagyságrenddel kevesebb, mint az ahhoz szükséges energia, hogy lemásszanak, átgyalogoljanak a szomszéd fához, majd újra fölmásszanak. Thorpe szerint tehát igen hatékony módját fejlesztették ki a fák közötti hézagok áthidalásának.

National Geographic Online

A kihalás felé menetelnek a császárpingvinek

Az Antarktiszon élő császárpingvin (Aptenodytes forsteri) a legnagyobb termetű pingvinfaj a Földön, a felnőtt példányok egy méter körüli magasságot és mintegy 20–40 kg testtömeget érnek el. A kedves sárga nyakú madárfaj sokaknak ismerős lehet Francais Luc Jaquet 2005-ös Oscar-díjas dokumentumfilmjéből, a „Pingvinek vándorlásából”, illetve az egy évvel később ugyancsak aranyszobrocskával jutalmazott animációs filmből, a „Táncoló talpakból”.

Az Antarktiszon honos hét pingvinfaj közül a császárpingvin költ csak tél idején, a többi faj ilyenkor északabbra húzódik. Költőhelyüket márciusban foglalják el a befagyott tenger jegén, majd a nőstények egyetlen tojást raknak, amelyet azután a hímek gondjaira bíznak (akikkel egyébként egész életükre szóló párkapcsolatot létesítenek). Míg a nőstények a nyílt tenger felé indulnak táplálkozni, a hímek az antarktiszi tél két legkeményebb hónapján (május–június) keresztül, mínusz 40 fokos hidegben és akár 200 km/h-s jeges szélviharoktól tépázva óvják a tojásokat. Ez idő alatt nem jutnak táplálékhoz, így mire a nőstények visszatérnek, hogy átvegyék a tojásokat, testsúlyuk az eredeti felére csökken le. A legyengült hímek csak ekkor indulnak el a víz felé táplálékért, ám már nem mindegyikük ér el odáig.

Az amerikai Wood Hole Oceanográfiai Intézet (WHOI) biológusai megállapították, hogy az Antarktiszt körülvevő tengerek jegének a klímaváltozás hatására bekövetkező olvadása rendkívüli mértékben fenyegetetté teszi a császárpingvinek faját. Ennek egyik oka az, hogy a téli jégtakaró korábbi felolvadása lerövidítené a költési időt. Másrészt a tenger jegének kiterjedése a pingvinek egyik fő táplálékának, a krillek (garnéla szerű kis rákfélék, a zooplankton fontos alkotói) mennyiségét is alapvetően befolyásolja, mert azok a jégtáblákon alulról megtapadó algákkal táplálkoznak.

A kutatók matematikai modellek segítségével vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol a császárpingvinek populációira a jégtakarók visszahúzódása. A vizsgálat a kelet-antarktiszi Adelie-földön élő pingvinkolónia populációváltozásainak francia kutatók által 43 éven át feljegyzett adatsorán alapul, amely mellé felhasználták az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) legfrissebb jelentésének klímamodelljeit. A számítások szerint minimum 36% a valószínűsége annak, hogy a felmelegedés hatására 2100-ra legalább 95%-kal megfogyatkozik a császárpingvinek száma, ami gyakorlatilag a kihalás szélére sodorná a fajt. A prognosztizáció alapján az Adelie-földön jelenleg élő 6000 párból így alig 400 maradna az évszázad végére. A kutatók azt is megállapították, hogy az 1970-es évek óta már a felére csökkent a területen élő pingvinek száma, ami feltehetőleg összefüggésben van azzal, hogy a ’70-es években nagymértékben zsugorodott a jégtakaró kiterjedése.

A pingvinek csak abban az esetben élhetnék túl az élőhelyükül szolgáló tengeri jég megfogyatkozását, ha az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodva változtatnának költési szokásaikon. Ez azonban valószínűtlen, mivel a hosszú élettartamú pingvinek más antarktiszi madárfajokkal szemben lassan reagálnak a megváltozó körülményekre, aminél a tengeri jég olvadása a klímamodellek szerint sokkal gyorsabb ütemben következik be. A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel a klímaváltozás globális jelenség, a császárpingvinek megmentése is nemzetközi összefogást sürget.


Horváth Anikó