Állatvilág rekordok

Ausztrál övezet

A világ legkülönösebb állata Kacsacsőrű emlős
A legalacsonyabb vérhőmérsékletű emlősök Hangyászsünök

A legnagyobb erszényes Vörös óriáskenguru

A legnagyobb ásó erszényes Csupaszorrú vombat
A világ legválogatósabb állata Erszényes medve (koala)
A legmohóbb és legfalánkabb erszényes Tasmaniai ördög
A legritkább állat Erszényes farkas
A legnagyobb ragadozó emlőse Dingó
A legnagyobb madara Emu
A legnagyobb erdei madara Sisakos kazuár


A leginkább elkorcsosodott szárnyak Kivi
A legmérgezőbb madár Dolmányos gyümölcsrigó
A leggyakoribb és az egyik legkedveltebb papagáj Hullámos papagáj
A leghangosabb és az egyetlen nem repülő papagáj Bagolypapagáj
Az egyetlen húst is fogyasztó papagáj Kea
A legmagasabb kort megérő madár Sárgabóbitás kakadu
A legnagyobb szárnyfesztávolságú madár Vándoralbatrosz
A legmérgezőbb kígyók Tengerkígyók
A legmérgezőbb szárazföldi kígyók Előlmérgesfogas kígyók
A rovarok legszebb képviselői Lepkék


A legnagyobb ragadozó hal Cápa
A legmérgezőbb medúza Kockamedúza

Dél-Amerikai övezet

A leghosszabb nyelv Sörényes hangyász
A leglassabban mozgó emlős Háromujjú lajhár (AI)


A farkával legtökéletesebben megkapaszkodó majom Pókmajom
Az egyetlen éjjeli majom Éjimajom
A legjellemzőbb kérődzői Lámák
A legkésőbb felfedezett nagy testű emlős Amerikai tapír


A legmagasabb kutyaféle ragadozó Sörényes farkas
A Legsűrűbb és legfinomabb prémű rágcsáló Gyapjas csincsilla
A legelterjedtebb ragadozója Ocelot


A legnagyobb testű ragadozója Jaguár
A legnagyobb testű úszólábú Déli elefántfóka
A legnagyobb testű szirén Manátusz
A legintelligensebb tengeri emlősök Igazi delfinek
A legnagyobb és leghosszabb testű állat Óriásbálna
A legnagyobb testű fogas cet Óriás ámbrás cet
A legkisebb madarak Kolibrifélék
A legnagyobb testű papagáj Jácintkék arara
A legnagyobb testű aligátor Mississippi aligátor
A legnagyobb testű leguán Szemölcsös leguán


Az egyetlen tengeri leguán Tengeri leguán
A legnagyobb testű szárazföldi teknős Elefántteknős
A legnagyobb testű tengeri teknős Nagy bőrteknős (kérgesteknős) A legvérengzőbb és legveszélyesebb édesvízi hal Pirája



A legtökéletesebb pókháló Keresztespókok
A legnagyobb testű pók Madárpók
A legnagyobb testű hal Érdes cetcápa
Az egyetlen utódokat szülő hím Csikóhal 

Afrikai övezet (Afrotropikus övezet ) 24 millió km2

A főemlős legprimitívebb képviselői Igazi makik
A legjobb hallású főemlős Fülesmaki
A legszárazabb környezetben élő majmok Páviánok
A legtarkább emlős Mandrill (barázdált arcú pávián)


A legnagyobb testű emberszabású majom Gorilla
A legügyesebb és legintelligensebb emberszabású majom Csimpánz
A csak húsevő kutyaféle ragadozó Hiénakutya
A legtökéletesebb dögevő Foltos hiéna


A leggyorsabb szárazföldi állat Gepárd
A legügyesebb ragadozó Leopárd
A legismertebb macskaféle ragadozó Oroszlán
A legnagyobb testű szárazföldi állat Afrikai elefánt


A legnagyobb orrszarvúfaj Szélesszájú orrszarvú
A legrövidlátóbb nagy testű állat Fekete (keskenyszájú orrszarvú)
Az afrikai mocsarak legnagyobb állata Nílusi krokodil
A legkisebb testű víziló Törpe víziló


A legcsúnyább állat Varacskos disznó
A növényevők legnagyobb létszámú csordái Csíkos gnú
A legveszélyesebb növényevő emlős Kafferbivaly
A legnagyobb testű antilop Jávorantilop


A legmagasabb antilop Derbí-Antilop
A legnagyobb szarvú antilop Nagy kudu
A legkönnyebb antilop Dikdik
A legmagasabb állat Zsiráf
A legnagyobb elterjedt, páratlanujjú patás Zebra
A legnagyobb testű madár Strucc


A legnagyobb szárnyfesztávú madár Marabu
A Egyedüli madárként fogyaszt szűrt táplálékot Flamingók
A legkülönösebb eljegyzés Szalagos fregattmadár
A leghosszabb csőrű madár Pelikán
A legnagyobb keselyű Afrikai keselyű
A legnehezebb repülő madár Óriástúzok
A leghasznosabb madár a nagyvadak számára Sárgacsőrű nyűvágó


A legnagyobb számú madárfaj Vöröscsőrű szövőmadár
A legveszélyesebb krokodil Nílusi krokodil
A leghosszabb nyelv a gyíkok között Kaméleon
A legnagyobb béka Góliátbéka
A bojtosúszós halak egyetlen képviselője Maradványhal


A legnagyobb skorpió Óriás skorpió
A legnagyobb termeszvár Harcias termesz

Indomaláj övezet (8 millió km2) Ázsia délkeleti része a Thar sivatagtól Himalájától délre

A legnagyobb testű fákon élő emlős Orángután
A legnagyobb testű macskaféle ragadozó Tigris
A legnagyobb mértékben növényevő ragadozó Óriáspanda (bambuszmedve)
A legmagasabb kort elérő emlős Indiai elefánt
A legnagyobb ázsiai orrszarvú Indiai orrszarvú
A leghosszabb szarvak Ázsiai bivaly
A legnagyobb testű tulok Gaur (dzsungeltulok)


A legkülönösebb tulokféle Nilgau antilop
A legnagyobb számban élő szarvasmarhafaj Zebu (púpostulok)


A legszebb madár Páva
A legelterjedtebb, ember által tenyésztett madár Házityúk
A leghosszabb kígyó Kockás piton
A legveszélyesebb mérges kígyó Pápaszemes kobra
Az állatok legnagyobb csoportja Rovarok
A legtermékenyebb állatfaj Káposztalevéltetű


A legzajosabb rovarok Énekes kabócák
A legtökéletesebb mimikri Vándorlevél
A legveszélyesebb párosodás Imádkozó sáska
A legnagyobb számú faj Bogarak
A leghosszabb testű rovar Botsáska


A leghosszabb százlábú Szkolopendra

Paleoarktikus övezet 52 millió km2 Európa, Észak-Afrika és Ázsiát

A legmagasabban élő nagy testű macskaféle ragadozó Hópárduc


A legönállóbb háziállat Házi macska
Az ember legjobb barátja és segítőtársa Házi kutya


A legkisebb kutyaféle ragadozó Sivatagi róka
A legerősebb menyétféle ragadozó Rozsomák (torkosborz)
Az egyetlen ma is élő vadló Ázsiai vadló
A lóalkatúak legkisebb képviselője Szamarak
A legkitartóbb és legigénytelenebb kérődzők Tevék


A legrégebbi haszonállat Házi kecske
A legmagasabban élő nagy testű emlős Vadjak
A legelterjedtebb nem kérődző párosujjú patás Házi sertés


A lúdalakúak legnépesebb csoportja Récék
A legtöbb tollal rendelkező madarak Hattyúk


A leggyorsabb állat Vándorsólyom
A legismertebb ragadozó madár Szirti sas
A legnagyobb bagoly Uhu
A legészakabbra élő bagoly Hóbagoly


A legsajétosabb védekezés veszély esetén Sünhal
A legrégebbi akváriumi hal Ezüstkárász
A leghasznosabb rovar Mézelő méh
A legnagyobb testű gerinctelen állat Óriás kalmár

Neoartikus övezet 21 millió km2 észak Amerika, Mexikó középső részétől a Grönlandig

A legnagyobb észak-déli elterjedése a macsakfélék között Puma
A leggondosabb hím a macskafélék között Kanadai hiúz
A legmagasabb kort elérő macskaféle ragadozó Vörös hiúz
A legészakabbra élő ragadozó Jegesmedve
A legnagyobb testű ragadozó Kodiakmedve (óriás barnamedve)
A legnagyobb kutyaféle ragadozó Farkas
A legelterjedtebb észak-amerikai kutyaféle ragadozó Prérifarkas (Kojot)
A legelterjedtebb kutyaféle ragadozó Vörösróka
A legkisebb területen elterjedt kutyaféle ragadozó Szigeti szürkekutya
A hideghez legjobban alkalmazkodott kutyaféle ragadozó Sarki róka
A legismertebb észak-amerikai erszényes Amerikai vagy Északi oposszum
A legjobb siklórepülők a rágcsálók között Erszényes mókusok


A leghosszabb téli álom (9 hónap) Parry Ürge
Az emlősök legnagyobb kolóniája Prérikutya


A legjobb építész Kanadai hód
A leghosszabb fülű nyúl (17 cm) Szamárnyúl


A legrakoncátlanabb állat Közönséges mosómedve
A Legbüdösebb állat Bűzösborz
A legnagyobb testű menyétféle ragadozó Tengeri vidra
A legészakabbra élő emlősök Igazi fókák
A legnagyobb fogú úszólábú Atlanti rozmár
A legszebben éneklő tengeri emlős Fehér delfin
A legvérengzőbb tengeri emlős Kardszárnyú delfin
A rénszarvasfélék legészakabbra élő képviselője Európai tarándszarvas
A legnagyobb testű szarvasféle Jávorszarvas
A leghosszabb agancsok Gímszarvas
A legnagyobb bölény Amerikai bölény
A legellenállóbb tulokféle Pézsmatulok
A leggyorsabb hosszútávfutó állat Villásszarvú antilop
A legelegánsabb ragadozó madár Fehérfejű rétisas
A legkülönösebb tojások Alkák
Az egyetlen bipolárisan elterjedt madár Nagy halfarkas
A leghosszabb vándorutat megtevő élőlény Sarki csér
A legnagyobb teljesítményű gyomor a madarak között Vadpulyka
A leggyorsabb futó repülő madár Futókakukk (kukóka)
Amerika legjellegzetesebb kígyói Csörgőkígyó


A földünk egyetlen mérgesgyík nemzetsége Viperagyíkfélék
A legkülönösebb védekezési mód Békagyíkok

Antartisz övezet

A legdélebben élő emlős Weddel-fóka


A legedzettebb madarak Pingvinek

Apró óriásteknőc

A Szegedi Vadasparkban először kelt a sarkantyús teknős, amely a kontinensek legnagyobb termetű szárazföldi teknőse. A Vadaspark másik örömhíre, hogy újra látható sörényes farkas Magyarországon!

A Szegedi Vadasparkban először kelt a sarkantyús teknős,
Ez a faj a kontinensek legnagyobb termetű szárazföldi teknőse (nála csak a tengeri és néhány kisebb szigeten élő fajok nagyobbak). A pici a keltetőben töltött 101 nap után tört utat a tojásból, jelenleg is a vadasparki hüllőovi lakója. Remélhetően több kisteknős is fogja követni a kelésben, amelynek időtartama változó, akár 200 napnál több.


Bár nehezen hihető, a két fotó ugyanazt a fajt mutatja. A sarkantyús teknősök között nem ritkák a 70 kg tömegű egyedek, sőt, ritkán a mázsás súlyt is elérhetik. A teknősfióka apja, Ernő a Vadaspark egyik nagy kedvence, amelynek súlyát 60-70 kg körülire saccoljuk – nem egyszer kellett már megemelnie a gondozóinak. A lerakott tojásokat azon nyomban kivesszik a teknősöktől, és biztos meleg, védett keltetőbe tesszik.

Újra látható sörényes farkas Magyarországon!
A Szegedi Vadaspark egyik legnagyobb különlegessége a sörényes farkas, a ritka és már kinézetre is különleges dél-amerikai kutyaféle ragadozó. Azonban tavaly, miután elpusztult egy idősebb egyed, hiányzott a gyűjteményünkből. Sok látogató kérdezte, mikor találkozhat újra a ritkasággal, és a szegediek mindent megtettek azért, hogy erre mielőbb sor kerüljön. Az európai fajmegmentési programmal együttműködve sikerült is egy új egyedet szerezniük, amely már látható is a dél-amerikai bemutatónkban.
Karaba’, az olaszországi Agrate állatkertjében született fiatal nőstény márciusban vette birtokba felújított kifutóját. A következő feladatunk majd párt hozni mellé, hogy szaporíthassuk a veszélyeztetett fajt.
A sörényes farkasok Dél-Amerika síkságain, bozótos, füves, mocsaras területein élnek. Hosszú lábuk is a magas fűben való vadászathoz alkalmazkodott. Nagy termete ellenére kisebb gerinceseket, ízeltlábúakat, sőt növényeket is fogyaszt. Európa állatkertjeiben kb. 150 egyede él, Magyarországon csak Szegeden.
 
 
National Geographic Online

Kiscápa születik

Kiscápa születik A tengereket több százmillió éve meghódító cápák alig változtak az evolúció során. Kövessük nyomon, hogy születnek e páratlanul sikeres ragadozók a National Geographic Channel nyomán! Az agresszív cápák számára a szaporodás gyakorta a nemek közötti háborút jelenti. A cápák előjátékát nem a gyáváknak találták ki. A nőstények bőre vastagabb, mint partnerüké, hogy egyáltalán esélyük legyen az életben maradásra… A hímeknek nincs könnyű dolga A hím cápáknak nincs igazi hímvesszőjük. A hasúszókból kialakult, két merev párzószerv egyikével hatolnak párjuk testébe. A legnagyobb kihívás a folyékony közeg, hímivarsejtjeiket ugyanis könnyen elsodorhatja a víz. Ezért a cápák kifejlesztettek egy megoldást: a hímivarsejt-lövedékeket. A hím cápák a párzószervük tövénél található, tengervízzel telt zsákocskába cukortartalmú, fehérjékből álló ragadós golyókat préselnek. Mindegyik golyócska akkora, mint egy sörétszem. Mindegyik golyó több ezer inaktív hímivarsejtet tartalmaz. A párosodás során a zsák összehúzódik, és a golyók a nőstény testébe préselődnek. A golyók megvédik értékes utasaikat. A nőstény ivarszervében a golyók feloldódnak, és a hímivarsejtek aktivizálódnak. Ezután azonban már minden hímivarsejt csak magára számíthat. A célhoz vezető utolsó roham során azonban nem csak egymással, hanem más hímek ivarsejtjeivel is versenyeznek. A cápáknál a párzás gyakran sokszereplős esemény. A nőstény számára előnyös ugyanis, ha több hím is megtermékenyíti. Ennek köszönhetően növelheti utódai genetikai változatosságát. Egy két méternél hosszabb, nemrég párzott nőstény citromcápa „méhében” 14 golflabda méretű, különböző hímek által megtermékenyített, petetokkal körülvett ikra: azaz cápatojás található. (A méh szó nem véletlenül áll idézőjelben. Ez ugynis nem az a valódi méh, amely az emlősök szervezetében megtalálható, és ahol az utód és az anya között szöveti kapcsolat lenne. A cápánál ez a szerv csupán a cápa ivarutainak egy módosult része, amelyben a kis cápák kifejlődnek.) Élet az anyaméhben A National Geographic Channel nagyszerű filmsorozata az élet az anyaméhben. Az epizódok: egypetéjű ikrek; extrém állatok; kutyák; macskák; ikrek. Ha a nőstény túlélte a párosodás hihetetlenül erőszakos mozzanatait, a növekvő utódok megkezdik a „méhen” belüli fejlődés 12 hónapig tartó hihetetlen kalandjait. Hamarosan nekik is szélsőséges kihívásokkal kell dacolniuk. A citromcápa méhében felgyorsulnak az események. Eltelt 5 hét Az öt hetes citromcápa-embrió még csak akkora, mint egy ember kisujja. A hatalmas szikzacskóból folyamatosan érkezik a tápanyag-utánpótlás. A gerincesek közül a cápa embriója maradt a leghasonlóbb halszerű őséhez. Valójában rengeteg kezdetleges vonást megőrzött. Akárcsak egykori ősének, neki sincs egyetlen valódi csont sem a testében. Rugalmas váza puha porcszövetből épül fel, hiányoznak belőle azok az ásványi anyagok, amelyek csonttá szilárdítanák. A zsákmányuk megszerzéséhez szükséges érzékszervek kifejlődése is megkezdődött. A pofáján kialakuló sekély gödröcskék különlegesen kifinomult elektromos érzékelők. Lorenzini-féle ampulláknak nevezik őket. Páratlan érzékszervek Minden élőlény elektromosságot termel mozgás közben – de csupán egy voltnyi feszültség milliárdnyi hányadát. A Lorenzini-féle ampullák azonban olyan érzékenyek, hogy a cápa az általuk keltett parányi elektromosság alapján is rátalál lehetséges áldozataira. Az érzékelők a kifejlett cápa egész fejét sűrűn beborítják majd. Azonban ez csak egy a magzatnál már megtalálható figyelemreméltó érzékszervek közül. A biológusok feltételezik, hogy a cápák hallószervei nagyjából négyszázmillió évvel ezelőtt jelenhettek meg. Az embrió oldalán látható vékony, rózsaszín csövecskék a hallószervek – az oldalvonalak kezdeményei. Ezekben az érzékszervekben neuromastnak nevezett érzéksejtcsoportok, és hozzájuk kapcsolódó, kocsonyás anyagban úszó érzékszőrök találhatók. A hanghullámok rezgésbe hozzák a kocsonyás anyagot, és ezeket a rezgéseket azonnal érzékelik a szőrök. Ezek az érzékszőrök annyira érzékenyek, hogy segítségükkel a cápák nem csak hangokat, de mozgást is képesek érzékelni. A cápák a víznyomás legparányibb változását, akár egy több száz méterre történt úszócsapást is képesek érzékelni. Ez nagy előny a táplálékkeresés közben. Most azonban a citromcápa magzatának legnagyobb gondja az oxigén. Az emberi magzatoktól eltérően az öthetes citromcápa-magzatok nem állnak összeköttetésben anyjuk oxigéndús vért szállító vérkeringésével. Ehelyett a „méhben” található folyadékból kell valahogy felvenniük az oxigént. Amíg a cápamagzat valódi kopoltyúíveket nem növeszt, addig kis, tollakra emlékeztető szálakkal fogja a vízből felvenni az életben maradásához szükséges mennyiségű oxigént. 12 hét után A magzatburoknak préselődve a citromcápa 12 hetes magzata már elérte a húsz centiméteres hosszúságot. Erőteljes és áramvonalas testalkat jön létre. A jellegzetes hátúszó már kidomborodik. Akárcsak a farok, amely a cápa kirobbanó gyorsaságának kulcsa. A mellúszók irányítják és stabilizálják a cápa mozgását, de a farokúszó felépítésének köszönhető, hogy a nyers izomerő gyorsulássá alakulhat át. A csontoshalak testében a gerincoszlop véget ér a farokúszó előtt. A cápák puhább, rugalmasabb gerince azonban a farokba is benyomul. Ezért a cápa testének első részéből miden izomösszehúzódás végighullámzik a testén, mint egy ostorcsapás – egészen a farok csúcsáig. A cápa farka ezért kétszer olyan hatékony, mint egy motorcsónak propellere. A cápa olyan, mint egy léghajó. A léggömbhöz hasonló szerkezetre van szüksége, hogy ellensúlyozza a nehézségi erőt, hogy biztosítsa a felhajtóerőt, és egyenesen úszhasson. A magzat pont egy ilyen szervet növeszt, de elég meglepő helyen: a májában. A máj olajokat termel, amelyek könnyebbek a tengervíznél. Ezért pont úgy emelik a cápa testét, mint a hélium a léghajót. A máj az emberi szervezet tömegének csupán ötvenedét teszi ki. Azonban a szükséges mennyiségű olaj előállításához a cápa májának hatalmasnak kell lennie. Akkorára nő, hogy a kifejlett állat tömegének egyötödét teszi majd ki. A cápák szaglása tízezerszer érzékenyebb, mint a miénk. A vért 25 milliószoros hígításban is képesek érzékelni, azaz egy ötvenméteres úszómedencében képesek megérezni pár csepp vért. A szaglásukra hagyatkozva a cápák öt kilométerről képesek rátalálni zsákmányukra. A cápa magzata 12 hetes korában azonban még nem tud vadászni. Még kilenc hónapos fejlődés vár rá. A szikzacskója azonban lassan kiürül. Már alig több, mint egy löttyedt korong. A gyorsan kimerülő szikanyag általános jelenség a nagytestű cápák körében. Ezért különféle helyettesítő megoldások születtek. A citromcápa esetében az átalakulás a válasz. A kiürült szikzacskó „méhlepénnyé” alakul. A korong alakú szikzacskó a „méh” falához tapad. Hetek alatt aztán beágyazódik, és véredényeket növesztve, az anya keringéséhez kapcsolódik. A citromcápa magzati fejlődésének végső kétharmadában a köldökzsinór segítségével anyjának véráramából táplálkozik épp úgy, mint egy emberi magzat. Rokona, a homoki tigriscápa, sokkal szélsőségesebb megoldást fejlesztett ki a táplálékellátás biztosítására: a magzati kannibalizmust. Megenni a testvéreket Mikor a 4 hetes homoki tigriscápa embriójának szikzacskója kiürül – és ekkor még csak akkora, mint egy ember ujja – a vadászösztönére, és egy sor apró, egyszerű fogacskára hagyatkozik. Márpedig ezek nem tejfogak, hanem gyilkos szerszámok. A homoki tigriscápa szervezetében minden nap egy vagy két újabb magzat indul fejlődésnek. Miután a legidősebb fogakat növeszt, elkezdi levadászni a húgait és öccseit. Bár még vak, a kis cápa képes érzékelni fiatalabb testvéreit. Mielőtt még veszélyt jelenthetnének, ésszerűbb megelőző csapást mérni rájuk. A korábban zsúfolt hely végül már csak egyetlen magzat otthona lesz. Most már bőséges a táplálékkínálat is: a cápa kedve szerint lakmározhat testvérei szikanyagából és testük maradványaiból. Ezután az anyában már nem jön létre újabb magzat, és minden erőforrása az életben maradt utódé lesz. Az anya nem megtermékenyített cápatojásokat termel a fejlődő magzat táplálására. Az embrió ebben a tojáslevesben növekszik tovább, felhabzsolja a sziket valamint kevésbé szerencsés testvérei tetemét. A homoki tigriscápák kannibalizmusa és a citromcápák szikzacskóból kialakuló méhlepénye egyformán eredményes. Ezek a fejlődő ragadozók most már állandó táplálékellátással rendelkeznek egészen a születésükig. Egy tengerbiológusokból álló csapat, amely befogott egy vemhes nőstényt, a világ első ultrahangos felvételét készíti egy vadon élő cápáról. A cápa körül kavargó víz interferenciája ellenére az ultrahangos készülék kétdimenziós képet tud készíteni, és megmutatja, hogy mi történik a vemhes cápa testében. Most már a nőstény testtömegének egyötödét teszi ki. 50.hét Az 50. hétben lévő citromcápa magzatának hossza csaknem egy éves fejlődés után már fél méteresre nőtt. A felnőtt korra jellemző sötét színezet már megjelent, és macskaszerű szemei is működnek. A cápák a legjobb látással rendelkező tengeri élőlények közé tartoznak. A csontoshalaktól eltérően a cápáknak van szivárványhártyájuk, és így képesek a retinájukra érkező fény mennyiségét szabályozni. Akárcsak a macskák szemében, a cápák retinája mögött is egy fényvisszaverő réteg béleli a szemfeneket. Ez az anyag fényerősítőként működik. A cápák a szemüknek köszönhetően olyan éjszakai látással rendelkeznek, amit bármely ragadozó állat megirigyelhetne. A kis cápa éles látásával kezdetben a rá leselkedő veszélyt deríti fel. A csúcsragadozók is sebezhetők, mikor újszülöttek. Hogy könnyebben megvédhesse magát, a cápa páncélt növeszt. A bőrén apró, borotvaéles pikkelyek jelennek meg. A testük felszínét mindenütt beborítják ezek a pikkelyek. A pikkelyek tű alakú hegyben végződnek, és ezért a cápa bőre durva, dörzspapírszerű lesz. A csiszolópapírra emlékeztető szerkezet a mechanikai védelem mellett más feladatot is ellát, például növeli a cápa sebességét. A tűk jelenléte miatt vékony vízréteg kapcsolódik a cápa testéhez. A cápa mozgása során ez a vízréteg erőteljesen csökkenti a közeggel történő súrlódást, és ennek köszönhetően a cápa gyorsabban úszhat. Ez a hatás olyan szembeszökő, hogy ezt az elvet a legmodernebb tengeralattjárók tervezésénél is felhasználják. A cápa fogai is fejlődésnek indulnak. Még vékony hártya burkolja őket a magzat ínyében, de hamarosan a cápa legfélelmetesebb fegyvereivé válnak. A cápák fogai brutális hatékonyságúak. A cápák olyan aktívan használják őket, hogy gyorsan elkopnak. Egy hetes vadászat után a teljes fogazat életlenné válik, és kihullik. A cápák ezért rendszeresen váltják a fogazatukat. Ahogy a mi hajunk, úgy a cápák fogai is folyamatosan nőnek. Ezért nem számít, hogy a cápa mennyit veszít el, soha nem lesz hiánya fogakban. A fogak és pikkelyek kialakulása zárja le a cápa magzati fejlődését. A páncélba bújt magzat készen áll a születésre. Csaknem egy év után ér a csúcspontjára a citromcápa vemhessége. Magzatai látványos utat jártak be. A fejlődésük során fonalak nőttek ki belőlük, hogy elkerüljék a fulladást. Majd a szikzacskójuk méhlepénnyé alakult, hogy elkerüljék az éhezést. Ez a kalandos utazás egy olyan teremtményt hozott létre, ami teljesen önálló, és készen áll a harcra. A sebesség, ügyesség és párját ritkító érzékszervek halálos együttesét testesíti meg. A nőstény cápa a viszonylag biztonságos sekély víz felé igyekszik. A magzatok erőteljes csapkodásba kezdenek, és felszakítják a magzatburkukat. a szülés folyamatát egy hormon indítja be. Előbukkan egy farokúszó Az újszülött cápa elszakítja a köldökzsinórt, és életében először vizet átpumpálva kopoltyúján, elúszik. Hamarosan a következő fél méteres cápa is világra jön. Pár óra leforgása alatt mind a tizennégy magzat megszületik. Az anyjuk az ekkora halakat normális esetben azonnal felfalná. De most semmit ilyesmit nem tesz. Egy, a szülés során felszabaduló hormon megnyugtatja. A következő pár évben a fiatal cápáknak a sekély vízben kell maradniuk. Csaknem tizenkét évig tart, amíg elérik a felnőttekre jellemző két méteres hosszt, de születésüktől fogva önállóak. A vadászösztönük már tökéletesen működik, és képesek gondoskodni magukról.

National Geographic Online

Az orangután a lombkorona légtornásza

Az orangután a lombkorona légtornásza Az orangután a legnagyobb főemlős, amely sosem jön le a földre a lombkoronából. Ehhez viszont kiválóan kell közlekednie az ágak között. A vörösbarna színű majmok az ágak közt fáról fára lendülve nemcsak az életüket tudhatják teljes biztonságban, de közlekedési módszerükkel jelentős energiát is megtakarítanak. Az állat fáról fára hintázásának részletes tanulmányozásakor kiderült ugyanis, hogy ez a haladási mód sokkal hatékonyabb, mintha lemásznának az egyik fáról, majd fölkapaszkodnának a következőre. Susannah Thorpe az angliai birminghami egyetemről munkatársaival szumátrai orangutánokról készült videofelvételeket tanulmányozott. Ez a legnagyobb ismert főemlős, amely kizárólag a lombkoronában él, részben azért, hogy elkerülje a földön cserkésző szumátrai tigrist és más ragadozókat, amelyek szívesen lakmároznának a húsából. A fák közötti átkelés szó szerint létfontosságú e főemlősök számára. A legkeskenyebb hézagok a fák között azonban egyúttal azok, ahol az ágak a legvékonyabbak és leghajlékonyabbak. Hintázó technika „Ha ráteszünk egy orangutánt egy hajlékony ágra, az gyorsan lehajlik alatta” – mondja Thorpe. Az orangutánoknak azonban megvan a stratégiájuk, hogyan kerüljék el ezt a veszélyes helyzetet. A fatörzshöz közelebbi erősebb, vízszintes ágakra másznak, majd súlypontjuk változtatásával addig hintáznak, amíg elérik a következő fa vékony ágait. Ekkor vagy közvetlenül átmásznak, vagy a vékonyabb ágak segítségével közelebb húzzák magukhoz az erősebb ágakat, és úgy folytatják útjukat. Vajon mennyire hatékony ez a módszer? Thorpe úgy számolja, hogy az orangutánok hintázó manőveréhez felhasznált energia fele annyi, mint amennyi az átugráshoz kellene (bár az orangutánok általában túl nehezek ahhoz, hogy fáról fára ugráljanak), és egy nagyságrenddel kevesebb, mint az ahhoz szükséges energia, hogy lemásszanak, átgyalogoljanak a szomszéd fához, majd újra fölmásszanak. Thorpe szerint tehát igen hatékony módját fejlesztették ki a fák közötti hézagok áthidalásának.

National Geographic Online

A kihalás felé menetelnek a császárpingvinek

Az Antarktiszon élő császárpingvin (Aptenodytes forsteri) a legnagyobb termetű pingvinfaj a Földön, a felnőtt példányok egy méter körüli magasságot és mintegy 20–40 kg testtömeget érnek el. A kedves sárga nyakú madárfaj sokaknak ismerős lehet Francais Luc Jaquet 2005-ös Oscar-díjas dokumentumfilmjéből, a „Pingvinek vándorlásából”, illetve az egy évvel később ugyancsak aranyszobrocskával jutalmazott animációs filmből, a „Táncoló talpakból”.

Az Antarktiszon honos hét pingvinfaj közül a császárpingvin költ csak tél idején, a többi faj ilyenkor északabbra húzódik. Költőhelyüket márciusban foglalják el a befagyott tenger jegén, majd a nőstények egyetlen tojást raknak, amelyet azután a hímek gondjaira bíznak (akikkel egyébként egész életükre szóló párkapcsolatot létesítenek). Míg a nőstények a nyílt tenger felé indulnak táplálkozni, a hímek az antarktiszi tél két legkeményebb hónapján (május–június) keresztül, mínusz 40 fokos hidegben és akár 200 km/h-s jeges szélviharoktól tépázva óvják a tojásokat. Ez idő alatt nem jutnak táplálékhoz, így mire a nőstények visszatérnek, hogy átvegyék a tojásokat, testsúlyuk az eredeti felére csökken le. A legyengült hímek csak ekkor indulnak el a víz felé táplálékért, ám már nem mindegyikük ér el odáig.

Az amerikai Wood Hole Oceanográfiai Intézet (WHOI) biológusai megállapították, hogy az Antarktiszt körülvevő tengerek jegének a klímaváltozás hatására bekövetkező olvadása rendkívüli mértékben fenyegetetté teszi a császárpingvinek faját. Ennek egyik oka az, hogy a téli jégtakaró korábbi felolvadása lerövidítené a költési időt. Másrészt a tenger jegének kiterjedése a pingvinek egyik fő táplálékának, a krillek (garnéla szerű kis rákfélék, a zooplankton fontos alkotói) mennyiségét is alapvetően befolyásolja, mert azok a jégtáblákon alulról megtapadó algákkal táplálkoznak.

A kutatók matematikai modellek segítségével vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol a császárpingvinek populációira a jégtakarók visszahúzódása. A vizsgálat a kelet-antarktiszi Adelie-földön élő pingvinkolónia populációváltozásainak francia kutatók által 43 éven át feljegyzett adatsorán alapul, amely mellé felhasználták az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) legfrissebb jelentésének klímamodelljeit. A számítások szerint minimum 36% a valószínűsége annak, hogy a felmelegedés hatására 2100-ra legalább 95%-kal megfogyatkozik a császárpingvinek száma, ami gyakorlatilag a kihalás szélére sodorná a fajt. A prognosztizáció alapján az Adelie-földön jelenleg élő 6000 párból így alig 400 maradna az évszázad végére. A kutatók azt is megállapították, hogy az 1970-es évek óta már a felére csökkent a területen élő pingvinek száma, ami feltehetőleg összefüggésben van azzal, hogy a ’70-es években nagymértékben zsugorodott a jégtakaró kiterjedése.

A pingvinek csak abban az esetben élhetnék túl az élőhelyükül szolgáló tengeri jég megfogyatkozását, ha az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodva változtatnának költési szokásaikon. Ez azonban valószínűtlen, mivel a hosszú élettartamú pingvinek más antarktiszi madárfajokkal szemben lassan reagálnak a megváltozó körülményekre, aminél a tengeri jég olvadása a klímamodellek szerint sokkal gyorsabb ütemben következik be. A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel a klímaváltozás globális jelenség, a császárpingvinek megmentése is nemzetközi összefogást sürget.


Horváth Anikó

A cápák a tengerben veszélyeztetebbek az embereknél

A cápák a tengeri tápláléklánc csúcsragadozói. Egyeduralkodók voltak a világóceánban, amíg az ember színre nem lépett. Az ausztrál Cápakutató Intézet adatai szerint az ázsiai cápauszonyleves iránti kereslet miatt évente majdnem 100 millió cápát ejtenek el, köztük sok védett, veszélyeztetett fajt.

Nem kedvelik az emberhúst
A cápák valószínűleg tévedésből támadják meg az embereket. A szárazföldi ragadozókkal (oroszlán, tigris) ellentétben minden jel arra mutat, hogy ezek a ragadozók nem kedvelik az emberhúst. A cápatámadások nagyon kis részében fordult elő, hogy a támadó hal megette volna az embert.

Nem szereti az embert

A rettegett nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) kedvenc zsákmányállata például a jó zsíros fóka és nem a csontos, nem igazán kiadós ember. A cápák különféle érzékszervekkel (látás, szaglás, hallás) derítik föl a zsákmányt, majd egy gyors harapással ellenőrzik, tényleg jó ennivalót találtak-e.

Amikor emberbe harapnak, a támadások jelentős részében nem bántják tovább, hanem elúsznak. Sajnos azonban a cápák rendszerint jóval meghaladják az emberek méretét, így egy hatalmas harapás sokszor halált okozhat.

Halálos támadások
A cápatámadásokat nyilvántartó nemzetközi központ számai szerint 2007-ben csupán egyetlen halálos támadást jegyeztek föl. Ez a Csendes-óceán déli részén, Új-Kaledóniában történt. 2000 és 2007 között a halálesetek átlagos száma évi 5 volt. Nagyobb eséllyel szenved az ember halálos autóbalesetet a tengerparthoz vezető úton, mint amekkora egy végzetes cápatámadás esélye.

A halálos cápatámadások csökkenéséhez a 20. században a tengerpartok biztonságának növelése, a gyorsabb orvosi ellátás és az is hozzájárult, hogy az emberek jobban odafigyelnek, hogy elkerüljék a cápák élőhelyét.

A közhiedelemmel ellentétben a cápatámadások zöme nem az ausztrál, hanem az észak-amerikai vizeken történik. A világ cápatámadásainak fele az Egyesült Államokban éri az embereket, és az összes támadás harmada Florida vizeiben fordul elő.

És mi a helyzet a cápákkal?
A cápák egyedszáma világszerte csökkenő tendenciát mutat. Jelenleg 30 cápafaj – köztük a nagy fehér cápa is – szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN – International Union for Conservation of Nature) veszélyeztetett fajokat fölsoroló Vörös Listáján.

Pusztulófélben

„A cápáknak szükségük van a segítségünkre, és nem engedhetjük, hogy a félelmeink miatt a kipusztulás szélére sodródjanak ezek a csodálatos állatok” – mondja Ben Birt, az ausztrál Természetvédelmi Tanács munkatársa, aki kampányt indított „Mentsük meg utolsó cápáinkat” szlogennel.

Megtalálták a fehér cápák titkos találkahelyét?

Pusztulnak a földközi-tengeri cápák és ráják

A cápák nem tekintik tápláléknak az embert

 
 
Pesthy Gábor

Sziklamászó harcsa

Sziklamászó harcsa

Venezuela egy eldugott részén a mászóharcsák egy új faját fedezték föl. A faj különleges tulajdonságai miatt átrendezheti e halak törzsfáját.

A nemrég fölfedezett Lithogenes wahari mászóharcsa két halcsalád – a páncélosharcsák és a mászóharcsák – tulajdonságait egyesíti megjelenésében. Fejét és farkát csontos páncél oltalmazza, hasúszója pedig a függőleges felületeken, például köveken való kapaszkodáshoz alkalmazkodott. Szája mindkét halcsaládra jellemző tapadókorongszerű szívószáj.

Ennivalóból új faj
A szokatlan harcsa már 20 évvel ez előtt szemet szúrt a kutatóknak. Egy az Amazonas távoli vidékén dolgozó venezuelai antropológus gyűjtött mintákat a bennszülöttek táplálékállataiból, és bevitte a Zoológiai Intézetbe meghatározásra. E minták között volt a harcsa is.

Egy rokon példány

„A hal rendkívül különösen nézett ki, és nem illett egyetlen általunk ismert rendszertani csoportba sem” – mondta Scott Schaefer biológus. – „Viszont olyan volt, mintha átment volna rajta egy teherautó. A meghatározáshoz jobb állapotban lévő példányokra lett volna szükségünk.”

Évekig tartott, míg sikerült megtalálni a hal élőhelyét. Végül azonban több kutatóút után sikerült rábukkanni a halra a Rio Cuao forrásvidékén, az Orinoco folyó egyik mellékágában. A kutatók 84 példányt fejtettek le szó szerint a kövekről, és vittek magukkal, hogy meghatározhassák őket.

Az egyik élőhely: Az Orinoco folyó

Átmeneti alak két család közt
A begyűjtött példányok alapján egyértelművé vált, hogy a L. wahari új fajt képvisel, mégpedig átmeneti alakot a két halcsalád között. A fejet és a farkat borító páncél – egyéb tulajdonságokkal együtt – a páncélosharcsák (Loricariidae) elterjedt és sikeres családjához kapcsolják.

A harcsának azonban érdekesen módosult hasúszója is van, amely a testtől függetlenül előre hátra mozgatható. Ez a tulajdonság – a sziklákon való mozgást segítő tapadószájjal kiegészülve – az Andokban honos mászóharcsákra (Astroblepidae) jellemző. A mászás képessége rendkívül előnyös lehet e halak számára, mivel ezekben a magasságokban a folyók vízszintje elég változékony, és az áradás sem sodorja el őket.

Zuhatagos folyó az Andokban

Schaefer és munkatársa, Francisco Provenzano úgy véli, hogy a L. wahari a Lithogeninae alcsaládba tartozó halak harmadik ismert faja, és a három faj közös tulajdonságai alapján a páncélosharcsák családjába sorolható. Valószínűleg a harcsafajok ősi típusát képviselik, mielőtt e halcsoport szétágazott volna az evolúció folyamán.

Ez az evolúciós elhelyezkedés arra utal, hogy mindkét család közös őse valószínűleg az Amazonas- illetve az Orinoco-medence folyóinak felső folyását lakta, ahol a két család képviselői jelenleg a legnagyobb változatosságban fordulnak elő.

 
 
Pesthy Gábor

Lovak a pusztán

Láttál már a réten szabadon vágtató ménest? Ahogy a lovak hullámzó sörénye egymásba olvad, a patáik alatt meg-megdobban a föld, rögtön láthatod: ezeknek az állatoknak a puszta az igazi otthonuk. Bár legtöbbjük hű társa az embernek, olyanok is akadnak, amelyek soha nem láttak istállót és lószerszámot - ma is élnek ugyanis lovak szabadon. Nyolc érdekességet gyűjtöttünk csokorba a vadon élő lovakról és szokásaikról.

VADON VAGY ELVADULVA?

A házilovak évezredek óta jóban-rosszban segítik az embert. Ám nem mindegyik lóféle él az emberrel barátságban. A lovak nemzetségébe tartoznak például a zebrák, amelyeket sokszor az állatkertekben is harcias, kiszámíthatatlan viselkedésű állatoknak tartanak, ők csak nagyon ritkán szokják meg az ember közelségét.

Ismerünk valódi vadlovakat is – egyes kutatók szerint ettől az ősi fajtól származnak a mai házilovak. És arra is akad példa, hogy az elbitangolt vagy éppen szabadon eresztett házilovak elvadulnak, és a pusztát ismét birtokba véve visszatérnek őseik életformájához.

TISZÁN INNEN, DUNÁN TÚL

Mintegy hétezer éve a Tisza menti füves pusztákon vadlovak is kóboroltak. A kíméletlen vadászat miatt azonban eltűntek Európából; távoli és zord, az ember által szinte ismeretlen vidékekre szorultak. Amikor egy orosz utazó 1878-ban hírét hozta az ázsiai sztyeppen élő vadlovaknak, az állatkertek érdeklődését is felkeltette az egzotikus állat (melyet a felfedező után Przewalski-lónak neveznek). Expedíciót indítottak, hogy néhány egyedet befogjanak e szilaj és igen harcias fajból. Ám ez békés eszközökkel nem ment, hiszen a csikók befogásához először meg kellett ölniük a velük élő felnőtt állatokat.

Az 1960-as évek végére a nyugat-mongóliai hegyekből kihaltak az utolsó vadon élő egyedek is. Ám néhány európai állatkertben éltek vadlovak – nélkülük ez az ősi faj végleg eltűnt volna a Föld színéről. De a szerencse sok viszontagság után végre rámosolygott a vadlovakra. Az állatkerti jószágokat szaporítani kezdték, és az 1990-es években néhányat vissza is telepítettek természetes környezetükbe, az európai pusztákra.

A TENGER FEHÉR LOVAI

Dél-Franciaországban, a Rhone folyó torkolatvidékén, félvad ménesekben élnek a camargue lovak. A világon csak ezen a félsós mocsárvidéken fordulnak elő. Mivel elszigetelten élnek, a tudósok szerint megmaradtak azok az ősi tulajdonságaik, amelyek a házilovaknál a tenyésztés során általában elvesztek.

A camargue lovak fekete vagy sötétbarna szőrzettel jönnek a világra, de az idő múlásával a szőrük egyre világosabb lesz, míg végül teljesen kifehéredik. A camargue ló nagyon ellenálló, szívós jószág – ennek is köszönhető, hogy ezen a vidéken kizárólag ilyen állatokat használnak hátaslóként a helyi marhapásztorok. Ha ugyanis sikerül betörni őket, nagyon hálás, értelmes, könnyen kezelhető paripák válnak belőlük.

AZ INDIÁNOK PARIPÁI

El tudnál képzelni egy indián hőst hűséges, fehér-barna foltos hátaslova nélkül? Pedig az indiánok először természetfeletti lénynek gondolták a lovasokat, lovat pedig az európai hódítók megérkezése előtt nem is láttak.

Valaha az amerikai földrészen is éltek ősi lófajok, de ezek – máig nem tudni pontosan, miért – kihaltak. Kolumbusz azonban már második útján vitt lovakat az újonnan felfedezett kontinensre, és a következő években érkező spanyol hajókon is utaztak igás- és hátaslovak az újvilágba.

Eleinte az indiánok tisztelettel vegyes félelemmel néztek a számukra ismeretlen állatokra, de hamarosan megismerték és megszerették a lovakat. A hódítók lovai közül sok megszökött, elvadult és csapatokba verődve szaporodni kezdett – az ő utódaik a musztángok. Az indiánok gyakran fogtak be ilyen elvadult jószágokat, megtanultak lovagolni, és a málhát is lóval vontatták. Nemcsak békében, háborúban is hű társuk maradt a ló: bölényvadászatra és harcba egyaránt lóháton indultak.

A mai Egyesült Államok északnyugati részén élő nez perce indián törzs kifejezetten nagy jártasságra tett szert a lótenyésztésben. Teherhordó, vadász- és harci lovakat is neveltek, és a kedvező fizikai tulajdonságok mellett az állatok jellemvonásait is figyelembe vették a tenyészállatok kiválasztásánál.

RIDEGEN A PUSZTÁN

Néhány házilófajta nemigen igényli az ember gondoskodását: zord körülmények között, kevés táplálékon is elél, még kemény hidegben sem húzódik mindig az istálló melegébe. Ilyenek például a pónik, melyek a biológusok szerint éppen a mostoha körülmények miatt nőttek kisebbre, mint melegebb vidéken élő rokonaik, amelyek dúskálhatnak az élelemben.

A kis test fenntartásához ugyanis kevesebb táplálék is elég, emellett a zömök testű állat kevesebb hőt veszt, mint egy nyúlánk, hosszú lábú jószág. Ha azonban munkára kerül a sor, a kis termetű pónik felveszik a versenyt méretesebb rokonaikkal.

Ma már ezeket az állatokat ritkán használják málhásjószágnak vagy fogják kemény munkára, a gyerekek viszont szívesen tanulnak lovagolni rajtuk.

KIBŐL LESZ A HÁREM URA?

A lovak szeretik egymás közelségét – mondhatni társasági lények. A kancák úgynevezett háremeket alkotnak, melyeket egy-egy csődör vezet. A kiscsikók körülbelül másfél évig anyjuk mellett maradnak, serdülőkorba lépve azonban kénytelenek elhagyni a háremet.

A fiatal csődörök önálló csoportokban élnek, 4–5 éves korukig külön kóborolnak, várva, hogy átvehessék valamelyik hárem irányítását. Ám ahhoz, hogy a vezérkanca elfogadja őket, sokat kell még tanulniuk. Napjaik játékkal, erejük próbálgatásával telnek: verekednek, rugdossák, harapdálják egymást. A küzdelmek általában nem komolyak, de az állatok jókora szemfogaikkal akár súlyos sérüléseket is okozhatnak egymásnak.

A háremcsődör feladata nem könnyű: a kancákat egyben kell tartani, és meg kell védeni őket és a csikókat az idegen csődörök meg a ragadozók támadásaitól is. Csak a háremcsődör párosodik a háremébe tartozó kancákkal, melyek 11 hónapos vemhesség után hozzák világra a kiscsikókat.

PORFÜRDŐ ÉS SÁRDAGONYA

Lehet-e porban mosdani? Te azért ne cseréld fel erre az esti zuhanyozást, de a lovaknál bizony nagyon beválik! Sőt a porfürdő mellett néha a sárban is dagonyáznak. A porban meghempergőzött állatot nem csípik a böglyök és a szúnyogok, de ennél is hatásosabb a sárpakolás. A szőrre rászáradt sárréteget ugyanis nem tudja átbökni az élősködők fullánkja. (Sok huncut, sártól ragadó ló kedvelt játéka, hogy társaihoz dörgölőzik, és őket is jól összekeni!) Gondolj bele, milyen rettenetes lenne, ha rengeteg vérszívó tanyázna rajtad, de egyszerűen nem lennél képes megvakarni a csípéseket! Mivel a lovak a saját nyakukat, farukat nem érik el, segítenek egymásnak: fogukkal finoman vakargatják, rágicsálják egymást. Olyan ez, mint a majmoknál a kurkászás.

Nyáron gyakran előfordul, hogy úgy állnak szorosan egymás mellé, hogy az egyik farka a másik fejénél legyen, így a farkukkal csapkodhatják egymás pofáján a legyeket. A Przewalski-lovak tavasszal nemcsak vastag bundájukat vedlik le, hanem kefeszerűen felálló sörényüket is elhullajtják – így a sörény tövénél élő, különösképp ragaszkodó kullancsoktól, élősködőktől is megszabadulhatnak.

HA SZERETNÉL VADLOVAT LÁTNI Ha igazi vadlovakat szeretnél látni, nem kell messzire utaznod. Hazánkban, a Hortobágyi Nemzeti Park Pentezugnak nevezett területén is élnek Przewalski-lovak. Az első állatok több mint tíz éve érkeztek, és ma már a 2500 hektárnyi területen – ez nagyjából akkora, mint 2500 focipálya – több mint száz vadló alkot tíz háremet. A pentezugi vadlórezervátum kutatási területnek számít, ahol a német és magyar biológusok az állatok viselkedését tanulmányozzák természetes körülmények között. Így például nem etetik-itatják, télen nem terelik karámokba őket, és látogatók sem léphetnek be ide. Ám a Hortobágy községtől öt kilométerre fekvő Malomházán, a vadasparkban hét vadlovat is láthatsz, sőt vadszamárral, farkassal, aranysakállal, rétisassal, parlagi sassal, gólyákkal is találkozhatsz. (Előzetes bejelentkezés szükséges.)

Szöveg: Zsonga Hanga, Fábián Klára

Fotók: Red Dot / Biosphoto (Futó Lovak, Musztángok); Safa (Póni a hóesésben), Pompola Krisztián (Przewalski-lovak), Red Dot / Corbis (Camargue lovak)

 

Kardszárnyú delfin

Az idősebb kardszárnyú delfin nőstények jobb anyák

Egy friss kutatás szerint az idősebb anyák sikeresebbnek bizonyulnak a gyermeknevelés terén a kardszárnyú delfineknél, mint fiatalabb társaik.

A kardszárnyú delfinek társadalmi viszonyainak harminc éven át tartó megfigyelése érdekes eredményt hozott: amerikai kutatók megállapították, hogy az érettebb korban lévő nőstények borjainak tíz százalékkal magasabbak a túlélési esélyei, mint a fiatalabb anyaállatoktól születetteknek. (A kritikusnak számító első évben egyébként átlagosan a borjak 43 százaléka pusztul el.) A kutatást a seattle-i székhelyű Northwest Fisheries Center munkatársai végezték az Egyesült Államok északnyugati és Kanada nyugati vizeiben élő kardszárnyúakat vizsgálva.

A cetek rendjébe tartozó, 7–8 méteresre megnövő kardszárnyú delfinek (Orcinus orca) vagy más néven orkák (angolból gyakran fordítják helytelenül gyilkos bálnának, különösen filmekben) hosszú életű emlősök, a nőstények átlagéletkora 50, a hímeké 29 év, de a nőstények akár 90, a hímek pedig 50 évig is elélhetnek. A nőstények 12–15 éves koruk környékén válnak ivaréretté, és kb. 40 éves korukig képesek szülni. Egyszerre egy borjúnak adnak életet, ami 4–5 évente ismétlődik csak, így egy nősténynek élete folyamán 4–6 utóda születik. A megfigyelések alátámasztották azokat a korábbi kutatásokat, amelyek kimutatták, hogy a menopauza a kardszárnyú delfinek életében is jelentkezik, és nem kizárólag az emberi fajra jellemző, ahogy korábban vélték. A menopauzát pedig hosszú posztproduktív életszakasz is követheti.

A kardszárnyú delfinek különös matriarchátusban élnek: egy család egy idősebb anyából, gyermekeiből és lányaitól született unokáiból áll. A párok nem maradnak együtt, párzás után visszatérnek anyjukhoz (a hímek legalábbis minden esetben). Így a kisborjak nevelésébe a nagymama is be tud segíteni.

A Frontier in Zoology című tudományos szaklapban frissen publikált kutatás alapjául szolgáló 30 éves adatsorból kiviláglott, hogy „az idősebb nőstények anyai tapasztalataik révén sikeresebbek voltak a borjak nevelésében, bár az is lehet, hogy csak nagyobb erőfeszítéseket tettek, mint fiatalabb társaik” – teszik hozzá a tudósok.


Horváth Anikó

10 érdekesség a delfinekről

Ezek a tengeri emlősök remekül alkalmazkodtak a vízi életmódhoz, pedig ősük – gondoltad volna? – leginkább a farkasra hasonlított.

A bátor cetek olykor felérhetnek egy mentőcsapattal. Ezt többek között négy szerencsés ember is tanúsíthatja – ők a delfineknek köszönhetik az életüket. Rob, Nicky lánya és két barátnője az óceánban lubickolt, amikor váratlanul palackorrú delfinek vették őket körül, és a farkukkal a vizet csapkodták. „Mintha elment volna az eszük” – meséli Rob, aki persze nem értette, miért viselkednek így a delfinek. Majd hirtelen észrevette: alig két méterre tőlük egy hatalmas fehér cápa úszkált.

Túl messze voltak a parttól ahhoz, hogy kimenekülhessenek a ragadozó elől, ha az netán támadni készülne. Rob persze nagyon megijedt és féltette a lányokat is. Aztán ráébredt, hogy a delfinek pont azért érkeztek, hogy megvédjék őket. Ez sikerült is: a delfincsapat 40 percig velük maradt, amíg teljesen elmúlt a veszély, így Rob és a lányok épségben kiúszhattak a partra.

Sokak szerint a delfinek hihetetlenül okos állatok. Mások úgy tartják, e tengeri emlősök nem sokkal értelmesebbek a kutyáknál vagy a macskáknál. A delfinek értelmi képességeit nem könnyű mérni, mivel jókora agyuk egészen másképp működik, mint az embereké. Mégis gyakran tanújelét adják páratlan képességeiknek: gyorsan elsajátítják a különböző feladatokat, és hangokkal, testbeszéddel is „társalognak” egymással. Sokat játszanak együtt, márpedig erre csak a legértelmesebb állatok képesek. Robnak persze meggyőződése, hogy a delfinek rendkívüli élőlények. Ismerd meg most te is tíz különleges tulajdonságukat!

1. Hullámok hátán

Gyakran látni játékos kedvű delfineket, amint a sebesen haladó hajók orránál újra és újra előbukkannak a tengerből. Ezért azt gondolnád, hogy a delfinek hihetetlenül gyorsan úsznak. A csendes-óceáni delfin akár 27 kilométert is képes megtenni óránként, ám azok a hajók, amelyeket a delfinek kísérnek, ennél sokkal gyorsabban haladnak. Vajon hogy tudnak az állatok mégis együtt úszni velük? A delfinek okosan meglovagolják a hajó keltette hullámokat, így sokkal gyorsabban úsznak, mint ahogy saját erejükből képesek lennének.


2. Igéző hangok

A denevérek többségéhez hasonlóan a delfinek is hangok segítségével tájékozódnak. Az általuk kibocsátott hangok visszaverődnek a körülöttük lévő tárgyakról és élőlényekről, és az állatok az érzékelt visszhangok alapján találnak élelmet és igazodnak el a víz alatt. A vadászat során egyes delfinek magas, csattintó hangokat adnak ki, amivel elkábítják a közelükben lévő kisebb halakat vagy tintahalakat. Ezt követően már csak le kell csapniuk bódult áldozatukra.


3. Csökevényes lábak

Több millió évvel ezelőtt a delfinek elődei négylábú állatok voltak. Ha közelről szemügyre veszel egy delfincsontvázat, két kis pálcika alakú medencecsontot figyelhetsz meg rajta, amelyek az egykori lábak elcsökevényesedett maradványai. Egyes tudósok véleménye szerint ez arra utal, hogy a delfinek ősei egykor a szárazföldön éltek. Úgy vélik, leginkább a farkasokra hasonlítottak, ám a mai tehenekkel álltak rokonságban.



4. Fogas kérdések

A delfi nek fogorvosának bizony nem lenne könnyű dolga! Egyes delfineknek több foguk van, mint a krokodiloknak. Hosszú arckoponyájukban akár 250 darab hegyes, fehér fog is ülhet. De az emberre is veszélyes krokodilokkal ellentétben a delfinek sohasem bántanák a tengerben fürdőzőket.


5. Összehangolt csapatmunka

Olykor több ezer delfin is csapatba verődhet: ilyenkor hatalmas, több kilométer hosszú delfinraj úszkál a nyílt óceánon. A delfinek vadászni is gyakran járnak együtt, így nagyobb területet járhatnak be halrajok után kutatva. A zsákmány becserkészésénél is remekül összedolgoznak: a nagyobb rajokban úszó halakat kisebb és zsúfolt csapatokba terelik, majd felváltva csapnak le áldozataikra.

TUDTAD? A bálnákat és a defineket összefoglaló néven ceteknek nevezzük. A világ tengereiben és folyóiban több mint 30 különböző delfinfaj él. Valamennyi delfin ragadozó és meleg vérű, tüdővel lélegző emlős. A delfinek teste legtöbbször áramvonalas, ennek köszönhetően gyorsan és elegánsan úsznak. A legkisebb delfinfaj a Csendes-óceán déli vizeiben élő Hector-delfin. Ez az állat mindössze egy méter hosszú – körülbelül akkora, mint egy négyéves gyerek. A legnagyobb termetű delfinfaj a kardszárnyú delfin, amelyet helytelenül néha gyilkos bálnának neveznek. A kifejlett hím elérheti akár a 9 és fél méteres hosszúságot is.

Még többet megtudhatsz ezekről az értelmes állatokról a National Geographic Kids márciusi számából! >>

Írta: David George Gordon